Így sportol a 7. hónapban a magyar aerobikedző, Sziklai Ildikó

interjú életmódváltáséve2017 sport edzés kismama
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ildikót az Instagramról ismerjük: hétről hétre láttuk, ahogy egyre nagyobb pocakjával posztolja a képeket az edzőteremből. A 26 éves aerobikedző ugyanis a 30. hétben jár, hamarosan életet ad első gyermekének. Most kifaggattuk arról, hogyan változtatott az edzéseken, illetve mit gondol azokról a fitneszőrültekről, akik az utolsó hónapban is komoly erőgyakorlatokat végeznek. 

Jól tudom, hogy hivatásod szerint is sporttal foglalkozol?

Részben igen. 2014-ben szereztem meg a diplomám a Pécsi Tudományegyetemen sportszervező szakán. Az egyetem alatt elvégeztem egy aerobiksportedzői képzést és Kangoo Jumps oktatói tanfolyamot, majd Kangoo-órákat kezdtem el tartani felnőtteknek és gyerekeknek. 2014 szeptemberében Angliába költöztünk, és itt is folytattam a Kangoo-edzéseket, majd amikor szóba került a babatervezés, abbahagytam. Hamarosan visszaköltözünk Magyarországra, hogy a babánk ott szülessen. A terv szerint aztán szeptemberben szeretnék újra Kangoo edzéseket tartani, először gyerekeknek, majd később, ahogy a fizikumom engedi, felnőtteknek is.

Egyre nagyobb pocakkal posztolja a képeket Forrás: instagram.com/fit_jump_ildi

Mióta tudod, hogy kisbabát vársz, hogyan alakítottad át az edzéseidet?

Amikor felmerült, hogy babát szeretnénk, kb. fél évvel előtte abbahagytam a Kangoo-edzéseket, és konditerembe kezdtem el járni. Futópadon futottam, többnyire saját testsúlyos gyakorlatokat végeztem, de néha súlyzós edzéseket is csináltam. Amikor megtudtam, hogy babát várunk, visszavettem az edzések intenzitásából, abbahagytam a futást, a szökdeléssel járó feladatokat. Az első három hónapban elég fáradékony voltam, így csak nagyon könnyített feladatokat végeztem. Majd a második trimeszterben már sokkal több energiám lett.

Most a 30. hétben vagy. Meddig folytatod az edzéseket?

Amíg jólesik és az orvosom is engedi. Vele folyamatosan konzultálok erről is.

30. hétben Forrás: instagram.com/fit_jump_ildi

Van olyan időszak, amikor kifejezetten tiltott a nagyobb erőkifejtés?

Sok helyen próbáltam utánanézni, hogy a terhesség alatt milyen mozgás ajánlott, és mi kerülendő. Volt, hogy teljesen ellentétes dolgokat írtak a témával kapcsolatban. Én úgy gondolom, az első három hónapban, amikor a beágyazódás időszaka van, nem ajánlott a nagyobb erőkifejtés, a megterhelő gyakorlatok végzése. De olyan is van, akinek egyáltalán nem esik jól a testedzés a teljes várandósság alatt, akkor szerintem nem is kell erőltetni.

Manapság több személyi edző is felháborodást keltett az interneten, mert a terhességük legvégéig végeztek olyan gyakorlatokat, ami egy átlagembernek már igencsak túlzásnak tűnt. Te mit gondolsz erről?

Szerintem, ha valaki aktívan sportolt a terhessége előtt, nem kell komolyabban visszavennie a tempóból, ha jólesik neki, és az orvosa is engedélyezi az edzéseket, folytathatja. Én személy szerint visszavettem a gyakorlatok intenzitásából, de nem botránkozom meg rajta, ha valaki ugyanolyan erőbedobással edz, mint előtte.

Én személy szerint visszavettem a gyakorlatok intenzitásából Forrás: instagram.com/fit_jump_ildi

41 hetes terhesen kiakasztotta az internetet a fitneszőrült

Sara Wiss stockholmi személyi edző az Instagramon osztotta meg azt a videót, amin 41 hetes terhesen, vagyis a szülés előtti napokban végez meglepő gyakorlatokat. Olvasd el a Life.hu cikkét!

Mit ajánlasz azoknak, akik a várandósságuk előtt nem edzettek rendszeresen, most mégis elkezdenének mozogni?

Soha nem késő elkezdeni. Javaslom nekik, hogy nagyobb sétával kezdjék, amit végezhetnek akár a szabadban vagy teremben, futópadon is. Ha otthon szeretnének mozogni, rengeteg kismamavideót lehet találni a YouTube-on, és lehet választani kimondottan kezdőknek valót is. Ajánlom a pulzusmérő óra használatát a mozgás során, hogy végig figyelemmel tudják kísérni a szívritmusunkat, így ha kell, időben csökkenteni lehet a tempót. A hasizomgyakorlatokat terhesen természetesen kerülni kell.

A táplálkozásodban változtattál valamit, mióta kisbabát vársz?

Igyekszem odafigyelni a táplálkozásomra, mint a babavárás előtt, sok zöldséget és gyümölcsöt eszem. Egy marék diót, mandulát vagy valamilyen olajos magott beiktattam a napi menübe snacknek a baba fejlődése érdekében. De ha megkívánok egy csokis fánkot, most annak sem állok ellen. (nevet)

Igyekszem odafigyelni a táplálkozásomra Forrás: instagram.com/fit_jump_ildi

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.