Jól ismert sportok elképesztően bizarr változatai

bizarr változat sport
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ha unod a jól megszokott, már-már túlságosan is normális sportokat, akkor inspirálódj ezekből az agyament feltalálásokból, hátha valamelyiket szívesen kipróbálnád.

Fejelős pingpong

Az asztalitenisz és a fejelés házasításából született meg ez a furcsa sportág, amit Németországban találtak ki. Az asztal nagyon hasonlít a megszokott pingpongasztalhoz, de ezen egy 17,5 cm-es labdát passzolgatnak egyik oldalról a másikra a fejüket használva. A sport már 10 éves, és egyre több rajongója van, sőt már világbajnokságot is szerveztek, ahol nők is nagy számban indultak.

Lábujjszkander

A 70-es évek Angliájában egy másik őrült versenyt is kitaláltak, mégpedig a lábujjszkandert. Az első világbajnokságot 1976-ban rendezték. Wettonban, a Royal Oak nevű kocsmában tartották a versenyeket 2003-ig, majd Bentley Brook Innbe költöztették. Azóta hivatalos szabályzat alapján rendezik a világbajnokságokat. A szabályok például azt is kimondják, hogy a verseny előtt mindenkinek a lábát át kell vizsgálni. A bőrbetegségek és a hosszú köröm miatt kizárhatják az indulókat. A teljes bevételt beteg gyermekek táboroztatására ajánlják.

Jég alatti jéghoki

A víz alatti jégkorong Ausztriából származik, és egyre több rajongója van az extrém sportok szerelmesei között. Fontos, hogy ez a sport nem összetévesztendő a víz alatti hokival, amit fedett medencékben játszanak, itt azonban egészen másról van szó. Ezt a sportot a jég másik oldalán játsszák búvárruhában egy 8 x 6 méteres pályán. Viszont légzőfelszerelést hivatalosan nem használhatnak, így félpercenként a jégbe vájt lyuknál vesznek levegőt a játékosok. Egy meccs 10 percig tart, utána 10 percig melegednek a sportolók.

Motoros szörf

Az ausztrál kaszkadőr, Robbie Madison próbálhatta ki a vízen siklásra kitalált motort. A veszélyes hullámokról is ismert Tahiti partjainál bevetett, átalakított motor tökéletes hullámlovasnak bizonyult. Ezt bizony mi is kipróbálnák!

Légkajak

Miles Daisher a legtapasztaltabb bázisugró a világon. Több ezer bázisugrás és ejtőernyős ugrás van már a háta mögött, így nem is csoda, hogy folyamatosan újabb dolgokat talál ki. Ő alkotta meg például a levegőben kajakozást. Egy normál bázisugrásnál testtartástól függően 190–260 km/h közötti sebességek érhetők el. Kajakkal ez 160 km/h-ra csökken, így az ugró több időt tud a levegőben tölteni. Az egyensúlyozás viszont nagyon fontos ebben a sportban, csak tapasztalt ugróknak ajánlott. Miles először hidakról próbálta ki az új technikát, majd engedélyt kapott a repülőből való ugrásra is.

A világ legkülönlegesebb hegymászói és történetükhttp://www.life.hu/ez-zsir/20170505-a-vilag-legkulonlegesebb-hegymaszoi.html--A legfurcsább tanácsok diétázóknakhttp://www.life.hu/ez-zsir/20170505-furcsa-tanacsok-dietazoknak.htmlAki fogyni akar, mindent bevet, hogy elérje a célját. Remélhetőleg persze mindezt csak a józan ész határain belül teszi. Hogy a következő tanácsok hova tartoznak, azt nehéz lenne eldönteni, mindenesetre ártani nem árthatunk velük. Ez Zsír!--Sportoló állatok - Elképesztő videók!http://www.life.hu/ez-zsir/20170505-sportolo-allatok.htmlMíg egyes házi kedvencek a lustaságtól szenvednek, mások igazi sportőrültek. Legyen szó gördeszkáról, kosárlabdáról, rúdtáncról, még a gazdijukat is lepipálják! Ez Zsír!--Kilábalt a depresszióból, már a saját életmódváltó programját oktatja a magyar fitneszedzőhttp://www.life.hu/ez-zsir/20170502-interju-simon-alexandra-fitnessjunkie-edzovel.htmlDepresszióval és pánikbetegséggel küzdött, ráadásul 45 kilósan nem volt megelégedve a testével Simon Alexandra. Amikor édesanyja javaslatára elment egy zumbaórára, hatalmasat fordult az élete. Ma már a legtöbben Fitness Junkie-ként ismerik őt, aki életmódváltó programjával rengeteg nőnek segített pozitív irányba változni, egészségessé válni. Alexandra célja, hogy jobbá tegye az emberek életét. Ez Zsír!OrigoMélyponton vagy? Így lendülj túl rajtahttp://www.life.hu/ez-zsir/20170427-igy-lendulj-tul-a-melypontokon.htmlMár elkezdted a diétát, hogy bomba formába kerülj nyárra? Ne add fel akkor sem, ha mélypontok tarkítják az utadat, mert a cél nagyon is nemes. Hiszen a diétából egy új életmódot alakíthatsz ki, így az egészség és az állandó bomba forma garantált lesz. Ez Zsír!ThinkstockNők szteroid előtt és szteroid után - Durva fotók!http://www.life.hu/ez-zsir/20170425-nok-szteroid-elott-es-szteroid-utan-durva-fotok.htmlA hosszú időn keresztül nagy dózisban szedett szteroid elképesztő módon alakított át embereket. A következőkben négy olyan nőt, olyan sportolót mutatunk be, akiknek tönkretette az életét a szer. Ez Zsír!--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.