Taryn Brumfitt egykori testépítő büszke a feleslegére!

Forrás: Facebook/Body Image Movement -
Taryn Brumfitt
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A pozitív testkép kialakulásáért küzd Taryn Brumfitt, aki szálkás, izmos testépítőből vált duci nővé. Ő nagyon is büszke a hurkáira és leszögezte, nem akar már tökéletes lenni, erre próbál megtanítani másokat is.

Rengetegen szeretnének hasonlítani azokra a tökéletes testű nőkre, akik teleszórják az Instagramot jobbnál jobb fotóikkal. Erről már többször kiderült, hogy hazugság. Legutóbb egy fitneszmodell mutatta meg, hogy ő sem mindig szálkás. Taryn Brumfitt szintén rengeteg időt töltött el az életéből edzőtermekben: testépítő versenyekre járt, és a mai mércével mérve tökéletes volt az alakja, de az igazság ettől is távol áll.

Taryn Brumfitt most is büszke a hurkáira Forrás: Facebook/Body Image Movement

Anya lett, és a háta mögött hagyta a kemény edzéseket, így persze a kilók is gyorsan felszaladtak rá, de így is tökéletesen boldog! A teste persze már nem olyan, mint régen, de ő

azért küzd, hogy pozitív testképet alakítson ki másokban, ugyanis ő kifejezetten büszke a hurkáira.

Szerinte a tökéletességnek nincsen helye az életünkben, és senki nem is az, maximum annak tűnik. Úgy véli sokkal kevesebbet kellene ezzel foglalkoznunk, mert a tökéletességre való törekvés az egészségünk kárára is mehet, ráadásul sosem érjük el - írja a Daily Mail.

Így néz ki a fitneszmodell egy hónapnyi kajálás után - Fotó!http://www.life.hu/ez-zsir/20170516-igy-nez-ki-a-fitneszmodell-egy-honapnyi-kajalas-utan.htmlMár többen fellázadtak az Instagramon tökéletes fotókat posztoló lányok ellen, és kiderült, többnyire nem az alakon, hanem a jól kiválasztott pózon és öltözéken múlik a tökéletesség. Íme egy fitneszmodell, aki fürdőruhás képet is bevállalt egy hónapnyi elégedett kajálás után: bizony neki is van úszógumija! Ez Zsír!OrigoPlus size balerinát imád az internet: Videó!http://www.life.hu/ez-zsir/20170515-tulsulyos-balerinaert-rajong-az-internet.htmlElképesztő videó került napvilágra, melyen egy túlsúlyos tinédzser balettozik. Ez Zsír!OrigoNe add fel! A motiváció megtartásának 10 lépésehttp://www.life.hu/ez-zsir/20170512-a-motivacio-megtartasanak-tiz-lepese.htmlKezded unni a megszokott mókuskereket? Nem tudod, merre tovább? Enervált vagy ahelyett, hogy fitt és büszke lennél? Íme, Nagy Dóra, a BioTechUSA edzés- és táplálkozás-szakértőjének, személyi edzőjének 10 nagyszerű tippje, ami segít feltöltődni és visszanyerni a motivációdat. Ez Zsír!--Hogyan vedd rá magad a zöldségfogyasztásra? Eláruljuk!http://www.life.hu/ez-zsir/20170505-igy-vedd-ra-magad-a-zoldsegfogyasztasra.htmlA zöldségek az egészséges életmód alapkövei. Olyan élelmiszerek, amelyek rengeteg rostot, vizet, ásványi anyagokat, vitaminokat tartalmaznak. Minden egyes étkezésünk alkalmával kellene zöldséget enni az egészségünk érdekében, sokaknak azonban ez nehezére esik. Pedig csak egy kis odafigyelést igényel, hogy teljesítsük ezt az alapvető feltételt. Ez Zsír!ThinkstockFélnek a férfiak Tóth Verától, mióta lefogyotthttp://www.life.hu/ez-zsir/20170512-felnek-a-ferfiak-toth-veratol-miota-lefogyott.html40 kilót adott le Tóth Vera, de mióta vékonyabb, a férfiak nem úgy viszonyulnak hozzá, mint korábban. Ez Zsír!--Hollywoodi sztárok, akik vegánok lettek http://www.life.hu/ez-zsir/20170510-hollywoodi-sztarok-akik-veganok-lettek.htmlHabár egyre többen vannak a vegán életmód képviselői, még mindig sok vitát vált ki ez az étkezési forma, amely szerint a természet önmagáért és nem az emberekért van. A vegánok ennél fogva nem fogyasztanak többek között húst, tojást, tejterméket és mézet sem. Nézzük, kik Hollywood leghíresebb állatbarát vegánjai! Ez Zsír!--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.