Sétálással sokkal több kalóriát égetünk el, mint hinnénk

Forrás: Thinkstock -
séta fogyás sport kalória
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Sokan úgy gondolják, hogy sétával nem lehet sok kalóriát égetni, de a kutatók kimutatták, hogy ez az egyszerű mozgásforma valójában sokkal több kalóriát éget el, mint korábban hittük.

Az amerikai kutatók azt állítják, hogy az energiafelhasználás, vagyis az elégetett kalóriák mennyiségére eddig leggyakrabban használt egyenletek pontatlanok, ezért a Southern Methodist Egyetem szakértői egy olyan új egyenletet dolgoztak ki, amely négyszer pontosabb mind a felnőttek, mind a gyermekek esetében.

Az új egyenlet szerint az emberek általában 10 százalékkal több kalóriát égetnek közepes sebességű séta, és 20 százalékkal többet gyors séta alatt.

A séta több kalóriát éget el, mint gondolnád Forrás: Thinkstock

„Új egyenletünket úgy alkottuk meg, hogy a sétáló személy testmagasságától, testsúlyától és gyaloglási sebességétől függetlenül alkalmazható legyen, így jelentősen pontosabb eredményeket ad" – mondta Dr. Lindsay Ludlow, az egyetem fiziológusa.

A jelenleg szabványosnak számító egyenletek, amelyeket a gyaloglás közbeni kalóriaégetés kiszámítására használnak, azon az elven alapulnak, hogy egy módszer mindenkire alkalmazható. Ezek a szabványok azonban már majdnem fél évszázada vannak érvényben, és csak korlátozott számú embertől származó adatokon alapulnak. A szóban forgó szabványokat, az ACSM-et és a Pandolf-ot, az Amerikai Sportorvosi Kollégium és a hadsereg dolgozta ki, de a Journal of Applied Physiology című szaklapban megjelent új kutatás szerint az esetek 97 százalékában túl kevés kalória elégetését jelzik előre.

5 nyomós ok, amiért mindennap sétálj

A sétálás nem csupán a testsúlyodra, de az egészségedre is nagyon jó hatással van. Gondoltad volna, hogy megelőzhető vele a rák és más komoly betegségek is? A Life.hu összegyűjtött öt érvet, amiért érdemes sétálnod.

Másra is alkalmazható az új egyenlet

Az elégetett kalóriamennyiség előre jelzése segítségével a szakértők szerint meg lehet becsülni az adott személy aerob erejét és egy feladat végrehajtásának valószínűségét, például az edzést egy sportversenyre, vagy egy katonai feladat végrehajtását. Az új becslések ráadásul egyéb fiziológiai jelzésekkel, például a hővel, a maghőmérséklettel és a pulzusszámmal ötvözve javíthatja a kimerültség, a túlhevülés, a kiszáradás és más állapotok előre jelzését is.

A sétálás nem csupán a testsúlyodra, de az egészségedre is nagyon jó hatással van Forrás: Thinkstock

5 sport, ami a legtöbb kalóriát égeti

A kalóriaégetés a célod? Válassz olyan sportokat, amelyek a leghatékonyabbak ebben. De mennyi kalóriát égetnek pontosan a különböző edzésformák? A cikkünkből kiderül!
Miniszoknyában mutatták meg alakjukat a plus size lányokhttp://www.life.hu/ez-zsir/20170517-miniszoknyas-plus-size-lanyok.htmlHa valaki nem az átlagos 36-38-as méretnek megfelelő testalkatot képviseli, akkor a társadalom felől érkező megszorításoknak kell megfelelnie a divat terén is. Például a miniszoknya is olyan viselet, amit leginkább egy magas, vékony lányon tudunk elképzelni. Ezzel a diszkriminációval akarnak leszámolni azok a hétköznapi lányok, akik igenis megmutatták, hogy a miniszoknya mindenkié, aki tudja viselni. Ez Zsír!--"Elsősorban anya vagyok" - Achátz Aliz fitneszmodellel beszélgettünkhttp://www.life.hu/ez-zsir/20170517-achatz-aliz-fitneszmodell-anyukaval-beszelgettunk.htmlFéléves volt Aliz kislánya, amikor elhatározta, hogy életmódot vált, és rendszerességet visz az életébe. Kislánya első születésnapján el is indult élete első fitneszversenyén, és azóta is szép sikereket ér el. Nemzetközi versenyekre viszont hiába kvalifikálta magát, úgy döntött, azokon nem indul el, hiszen ahogy mondja: "elsősorban anya vagyok!" Ez Zsír!--3 egyszerű és nagyszerű reggeli banánnalhttp://www.life.hu/ez-zsir/20170510-3-egyszeru-nagyszeru-es-egeszseges-reggeli-banannal.htmlA banán ideális reggeli, nemcsak azért mert finom, hanem mert kiváló energiaforrás, tele van vitaminnal, ásványi anyagokkal, például káliummal, valamint az emésztést segítő rostokkal. Íme, három nagyon egyszerű recept, amivel jól indul majd a napod! Ez Zsír!ThinkstockEzt edd, ha el akarod tüntetni a narancsbőrödethttp://www.life.hu/ez-zsir/20170511-ezt-edd-ha-el-akarod-tuntetni-a-narancsborodet.htmlKevés olyan nő van, aki ne küzdene narancsbőrrel. Vagy a genetikája miatt, vagy azért, mert a helytelen táplálkozás és a mozgásszegény életmód a cellulitisz jó barátja. De lehet változtatni! Ha szeretnél végre bátran sortot és bikinit hordani, fogadd meg a tanácsainkat. Ez Zsír!ThinkstockNe add fel! A motiváció megtartásának 10 lépésehttp://www.life.hu/ez-zsir/20170512-a-motivacio-megtartasanak-tiz-lepese.htmlKezded unni a megszokott mókuskereket? Nem tudod, merre tovább? Enervált vagy ahelyett, hogy fitt és büszke lennél? Íme, Nagy Dóra, a BioTechUSA edzés- és táplálkozás-szakértőjének, személyi edzőjének 10 nagyszerű tippje, ami segít feltöltődni és visszanyerni a motivációdat. Ez Zsír!--Hollywoodi sztárok, akik vegánok lettek http://www.life.hu/ez-zsir/20170510-hollywoodi-sztarok-akik-veganok-lettek.htmlHabár egyre többen vannak a vegán életmód képviselői, még mindig sok vitát vált ki ez az étkezési forma, amely szerint a természet önmagáért és nem az emberekért van. A vegánok ennél fogva nem fogyasztanak többek között húst, tojást, tejterméket és mézet sem. Nézzük, kik Hollywood leghíresebb állatbarát vegánjai! Ez Zsír!--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.