Teljes kiőrlésű gabonával az elhízás ellen

elhízás gabona teljes kiőrlésű
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egy friss vizsgálat szerint, ha átállunk a teljes kiőrlésű gabonából készült élelmiszerek fogyasztására, azzal ugyanúgy vigyázni tudunk a súlyunkra, mintha naponta sétálnánk fél órát.

Amint arról a kutatást vezető J. Philip Karl táplálkozástudományi szakember beszámolt,

a teljes kiőrlésű gabona képes csökkenteni az emésztés során felszívódó kalóriákat, illetve felgyorsítani az anyagcserét.

A teljes kiőrlésű gabona képes csökkenteni az emésztés során felszívódó kalóriákat, illetve felgyorsítani az anyagcserét Forrás: Thinkstock

A kutatás eredményei

A szakember az American Journal of Clinical Nutrition című lapban közzétett kutatás során 81 negyven és hatvanöt év közötti férfit és nőt kísért figyelemmel, akiknek egyenként kiszámolta a napi kalóriaszükségletét. A vizsgálat első két hetében mindenki ugyanazt a típusú ételt fogyasztotta, csupán a mennyisége változott az alapján, hogy kinek mennyi kalóriára volt szüksége az egészséges testsúly eléréséhez. Ez után azonban az alanyok egy része teljes kiőrlésű gabonából készült ételeket kapott, míg a többiek finomított gabonából készülteket, egyéb tekintetben azonban mindenkinek ugyanúgy folytak a napjai, mint korábban.

Az eredmények azt mutatták, hogy a teljes kiőrlésű gabonát fogyasztók esetében kevesebb kalória szívódott fel, a székletük mennyisége is több volt, emellett a többi anyagcsere értékük is magasabb volt, ami minden bizonnyal annak köszönhető, hogy a teljes kiőrlésű termékekben kétszer annyi a rost, mint a finomított élelmiszerekben. A szakember hozzátette, hogy annyival kevesebb kalória jutott az első csoport tagjaiba, mintha mindennap gyalogoltak volna 20-30 percet.

A teljes kiőrlésű gabona fogyasztása csökkenti a szívbetegség, a kettes típusú cukorbetegség, valamint bizonyos rákos megbetegedések előfordulását is Forrás: Thinkstock

5 nyomós ok, amiért mindennap sétálj

A sétálás nem csupán a testsúlyodra, de az egészségedre is nagyon jó hatással van. Gondoltad volna, hogy megelőzhető vele a rák és más komoly betegségek is? A Life.hu összegyűjtött öt érvet, amiért érdemes sétálnod.

Jótékony hatások

Más vizsgálatokból arra is fény derült már, hogy a teljes kiőrlésű gabona fogyasztása csökkenti a szívbetegség, a kettes típusú cukorbetegség, valamint bizonyos rákos megbetegedések előfordulását is. A rengeteg rost mellett ráadásul vitaminokat és ásványi anyagokat is tartalmaz, ami a finomított ételekben elenyésző.

Tipp

Ha boltokban teljes kiőrlésű termékeket keresel, olyat válassz, amelyik 100 százalékban teljes kiőrlésű gabonából készült.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.