komfortzóna életmódváltás egészséges életmód edzés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Évekig rendszertelenül sportolt, és az étkezésére sem figyelt oda. Henriett 70 kilósan ébredt rá, hogy nagyon rossz úton halad. A fáradékonyságon át a hajhullásig többféle tünetet tapasztalt, ami a rendszertelen életvitel következménye volt. Az önbizalma és a kitartása nem sokkal később azonban megingathatatlan lett. Ismerd meg a történetét!

Hogyan éltél az életmódváltásod előtt?

A sport 18 éves korom óta jelen van az életemben. Nem versenyszerűen sportoltam, csak a magam kedvére emelgettem a "vasat": nem intenzíven, nem ilyen tudatosan, és kisebb-nagyobb szünetekkel. Egy ilyen, 1-2 éves szünet után, 2017 januárjában kezdtem el az életmódváltást. Ekkor találtam rá a BBG-re, ami egy remek, otthon is végezhető, 12 hetes edzésprogram. Ráadásul hazánkban is szuper BBG-s közösség alakult ki, így a lendületből és motivációból nem volt hiány. Persze nemcsak az edzéseket rendszeresítettem, az étrendemet is átalakítottam. Az életmódváltás előtt ugyanis mindig azt ettem, amit csak megkívántam, persze sokszor a szénhidrátdús, zsíros és cukros ételeket részesítettem előnyben.

Henriett amellett, hogy rendszeresítette az edzéseket a mindennapjaiban, életmódot is váltott Forrás: Sz. Henriett

Mi döbbentett rá arra, hogy változtatnod kell?

70 kiló voltam, amikor ráeszméltem, hogy nem érzem jól magam a bőrömben, a testemben. Fáradékony és aluszékony voltam, gyakran rossz volt a közérzetem, hullott a hajam, ráadásul nem szerettem tükörbe nézni. Mindig is szerettem alakhangsúlyosan öltözködni, de az itt-ott kibuggyanó párnácskák miatt zsákszerű ruhákkal takargattam magam.

Egyszerűen szerettem volna bebizonyítani önmagamnak, hogy meg tudom csinálni és nekem is lehet kockás hasam.

Végig ennyire motivált voltál?

12 kilótól sikerült megszabadulnom pár hónap alatt, és ahogy a kilók szaladtak lefelé, úgy nőtt az önbizalmammal együtt a kitartásom is, ami még keményebb munkára és megingathatatlan akaratra ösztökélt. Itt már tudtam, hogy nincs megállás, így soha nem is voltam mélyponton.

Mi a fogyásod titka?

Szerintem az a lényeg, hogy mindenkinek meg kell ismernie a saját testét. Minden ember más, így mást kíván meg a szervezete, más mozgásformával és más diétával érheti el a kívánt alakot.

,,Minden ember más, így mást kíván meg a szervezete, más mozgásformával és más diétával érheti el a kívánt alakot" - vallja Henriett Forrás: Sz. Henriett

Mennyit és milyen edzéseket végzel most?

Mozgás tekintetében elég rosszul tűröm a monotonitást, ezért

Ez ad kellő motivációt a folytatáshoz. Leginkább otthon végezhető, saját testsúlyos, illetve súlyzós HIIT edzéseket végzek heti öt alkalommal. Igyekszem mindig egy fokkal feljebb lépni az edzettségem szintjén, így a komfortzónám elhagyásával fizikálisan és mentálisan is egyaránt tudok fejlődni.

Milyen étrendet követsz?

Az étrendem most már fehér húsokból (csirke, pulyka, hal), zöldségekből, válogatott szénhidrátokból és zsírokból, délelőtti gyümölcsfogyasztásból áll. Persze nem élek aszkétaként. (nevet) Nem vonom meg magamtól az édességek okozta örömet sem, hiszen ma már rengeteg kiváló diétás receptet találhatunk, amiket nagyon is megéri kipróbálni.

Hogyan változott meg az életed az életmódváltás miatt?

Most olyan dolgokat is meg tudok csinálni, amiket utoljára kb. 7 éves koromban tettem tesiórán. (nevet) De nemcsak energikusabb és fittebb lettem tőle, megtapasztaltam, hogy a sport mentálisan is támogatja a szervezetünket. Azon túl, hogy javult a koncentrációm, koordinációm, a jellembéli változások, mint a tudatosság, kitartás, alázat, következetesség és nem utolsósorban az elismerő pillantások okozta jóleső érzés mind arra inspirál, hogy folytassam! A mozgás tényleg szabaddá tesz!

Henriett az életmódváltása óta fizikailag és mentálisan is energikusabb, fittebb lett Forrás: Sz. Henriett

Vannak esetleg céljaid, terveid a fitnesz területén?

Fitnesz? Jó kérdés! Ha most újrakezdhetném az életem, egész biztosan szívesen kipróbálnám magam a fitnesz világában! Na jó, ez most kicsit úgy hangzott, mintha a saját nagyim lennék! Pedig még csak 43 éves vagyok, szóval még bármi lehet! (nevet)

Oszd meg te is a történetedet!

Ha te is szívesen megosztanád másokkal, miért és hogyan váltottál életmódot, írj nekünk egy üzenetet az info@life.hu e-mail címre.
Erdős Juci plus size fotós: "Bebizonyítom, hogy igenis minden husi nő jó nő!"http://www.life.hu/ez-zsir/20171010-interju-erdos-juci-plus-size-fotossal.htmlNégy évvel ezelőtt határozta el, hogy kifejezetten a plus size témára specializálódik a fotósként dolgozó Erdős Juci. Hogy milyen személyes élmények vezettek ehhez a döntéshez, miért imádja csinálni, és hogyan kell megtanulni szeretni magunkat, többek között erről mesélt nekünk a mindig nyílt és őszinte művész, akit a közelgő Plus Size Napról is kifaggattunk. Ez Zsír!OrigoRecept: tarjaszeletek egészséges körettelhttp://www.life.hu/ez-zsir/20171004-tarjaszeletek-egeszseges-korettel-buday-petertol.htmlBuday Péter alternatív receptjeivel még a legkalóriadúsabb magyar fogásokat is pillanatok alatt egészségesebbé lehet varázsolni. Az egészséges életmód ugyanis nem feltétlenül íztelen egyben! Sőt, a gulyás levest, a túrós csuszát vagy éppen a töltött káposztát sem kell száműzni az étkezésükből! A Keverd újra, Buday! a finom, változatos, laktató és pénztárcabarát ételekről szól! Ez Zsír!--Így váltott életmódot Oprah Winfreyhttp://www.life.hu/ez-zsir/20171004-igy-kovetheted-oprah-winfrey-etrendjet.htmlHa valakinek, akkor Oprah-nak el lehet hinni, amit az egészséges életmódról mond. Néhány évtizeddel ezelőtt 30 kilótól szabadult meg, de nagyon durva, egészségtelen diétával, ami szervezetét is jó időre kiütötte. Ő is végigment a gyors fogyásért mindent bevállalók útján, majd felismerte, hogy az életmódváltás az egyetlen jó út, és ma már azért küzd, hogy ezt mások is felismerjék. Ez Zsír!OrigoA péksüteményektől a csúfolódáson át az edzőteremig: így váltott életmódot Renátahttp://www.life.hu/ez-zsir/20171010-interju-eletmodvaltasrol-burany-renataval.htmlA 22 éves Búrány Renáta 2014-ben határozta el magát az életmódváltás mellett. Mozogni mindig is szeretett, de a rengeteg szénhidrátból, többek között péksüteményekből álló étrendje miatt egyre nagyobb méretű ruhákat kellett vásárolnia. 70 kilósan, az allergiás reakcióktól és a csúfolódásoktól szenvedve végül meghozta a nagy döntést. Ez Zsír!OrigoSimon Szimonetta zsírgyilkos Boost Training óráján jártunkhttp://www.life.hu/ez-zsir/20171002-simon-szimonetta-zsirgyilkos-boost-training-orajan-jartunk.htmlA Life.hu és a BioTechUSA jóvoltából három szerencsés jelentkező részt vehetett Simon Szimonetta saját fejlesztésű, zsírégetésről és alakformálásról híres Boost Training óráján, ahol elképesztő hangulat uralkodott. Nézd meg videónkat! Ez Zsír!--5 dolog, amit ne csinálj, ha éhes vagyhttp://www.life.hu/ez-zsir/20170922-dolgok-amiket-soha-ne-csinalj-ehesen.htmlAz éhség könnyen elkerülhető egy kis előregondolkodással és a napi ötszöri étkezéssel. Persze még a rendszerető embereknél is előfordul, hogy kimarad egy-egy étkezés, így viszont könnyen felütheti fejét a farkaséhség. Ez Zsír!Thinkstock

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.