Az életmódváltás miatt gyökeresen megváltozott Bernadett élete! Olvasd el a történetét

fogyás életmódváltás egészséges életmód
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A 32 éves Bernadett idén februárban kezdett bele az életmódváltásba. Súlyfeleslege miatt már nem szeretett tükörbe nézni, de egészségi állapota is romlott: hamar kifulladt, állandó fejfájással küzdött, fáradt és ingerlékeny volt. Mindennek azonban most már nyoma sincs: boldog és kiegyensúlyozott lett az életmódváltásnak köszönhetően. Az ő történetét olvashatjátok most!
  • Hogyan éltél az életmódváltásod előtt?

Nagyon rendszertelenül és egészségtelenül ettem. Nem válogattam, mindent megvettem ami csak szembejött velem a boltokban: készételeket, péksüteményeket, édességeket, nassolnivalókat. Átlagosan naponta kétszer ettem, ilyenkor jól belaktam, azután jöhettek a rágcsálnivalók. Folyadékot nagyon keveset ittam, naponta fél, maximum egy litert. A sportolást mindig csak halogattam, futni nem szeretek, az edzőtermet az időhiányra fogva kerültem el. Munkámból adódóan ugyan sokat sétálok, "talpalok", de mint tudjuk, ehhez könnyen hozzászokik a szervezet, így a kilóknak sajnos nem volt akadály felkúszni.

Baukó Bernadett Forrás: Baukó Bernadett
  • Mi döbbentett rá, hogy változtatnod kell?

A tükör döbbentett rá. Egy idő után nagyon nem tetszett a kép, ami visszaköszönt, amikor megláttam magam egy fotón, a reggeli készülődés közben a tükörben, vagy a boltok próbafülkéiben. A ruhaméreteim egyre nagyobbak lettek, míg végül már semmi nem állt jól. Egy darabig még próbáltam takargatni, amit lehet, az "ápol és eltakar" elv alapján egyre bővebb ruhákat kezdtem el hordani. Mindemellett az egészségi állapotom is romlott. Hamar kifulladtam, sokat fájt a fejem, az energiaszintem mélyponton volt, állandóan fáradtnak éreztem magam, ingerült voltam. Mivel hasra hízó típus vagyok, a pontot az tette fel i-re, mikor egyre többen kérdezték meg: mikorra várom a babát?

  • Hány kiló voltál ekkor és mennyit fogytál utána?

Mikor idén februárban belefogtam az életmódváltó programba 64 kilóról indultam, ami nem tűnik soknak, de ehhez a magasságom 158 cm. Eddig 11 kilótól vettem búcsút, de átalakulásom még jelenleg is tart. A súlyomból már egy ideje nem veszítettem, viszont rengeteget formásodtam, feszesedtem, és izmosodtam az edzéseknek köszönhetően. Ruhaméretemet illetően az L-es méretet lefaragtam S-es méretre.

  • Mi motivált az életmódváltásban?

Mint minden nő, én is szerettem volna újra csinosnak látni magam, nem rosszérzéssel gondolni a fényképezőgépre, de ami számomra elsődleges szempont volt, az az egészségem. Rádöbbentem, hogy rossz úton haladok, és ha így folytatom, pár év múlva szembetalálhatom magam az elhízás okozta cukorbetegséggel, vagy a magas vérnyomással. Szeretnék idősen is aktiv életet élni, utazni , sportolni, minél tovább résztvenni a családom életében.

Forrás: Fesűs István
  • Sok mélypont volt? Hogyan lendültél túl rajtuk?

Őszintén szólva igazán nagy mélypontjaim nem voltak. Remekül összeállított diétás étrendet követek, aminek segítségével sosem kellett koplalnom, sosem éreztem, hogy éhezem, mert megfelelően, alapanyagszükséglethez mérten van kiszámolva a napi kalóriamennyiség, a szénhidrát, a zsír, és a fehérje aránya, plusz kalória kiegészítésekkel, ha szükség lenne rá. Mindemellett a megadott receptek finomak, könnyen elkészíthetőek. Emellett van egy online csoport, ahol sok-sok bíztatást és tanácsot kapunk nap mint nap, egymást támogatjuk, megosztjuk tapasztalatainkat, nem hagyjuk cserben a másikat, ha az elbizonytalanodna, vagy éppen nem mozdul a mérleg nyelve lefelé.

  • Mi a fogyásod titka? Mivel sikerült leadnod a plusz kilókat?

Bognár Réka sporttáplálkozási tanácsadó által vezetett Lifetilt Diéta Pro csoport életmódváltó programjait követem kezdetektől. A programok körülbelül 2-3 havonta megújulnak, tehát nem lehet rájuk unni. A programokhoz étrend és edzésterv is jár. Ahogy azt említettem is Réka remek, könnyen követhető diétás étrendeket ír, az edzésterveket pedig Belovai Kristóf vezetőedző állítja össze. Vannak edzőtermi, illetve otthon végezhető feladatsorok napokra lebontva, edzettségi szinteknek megfelelően, tehát mindenki saját maga tudja eldönteni, hogy milyen szinten áll.

  • Mennyit edzel egy héten?

A programhoz járó otthon végezhető funkcionális edzéssort követem, ami heti 4 edzést jelent. Kristóf nagyon részletes magyarázó edzésterveket ír, kihangsúlyozva a bemelegítés és a lenyújtás fontosságát, illetve a pontos gyakorlatvégzés menetét. Nemcsak az a lényeg, hogy miből mennyit tudunk megcsinálni, hanem amit csinálunk, azt megfelelően végezzük, elkerülvén a sérüléseket. Munkámból adódóan nekem tökéletes megoldás az otthon végezhető feladatsor, nem kell hozzá sok eszköz, és nagy hely sem szükséges hozzá.

Forrás: Baukó Bernadett
  • Hogyan változott meg az életed az életmóváltás alatt?

Ha egy szóval szeretnék válaszolni a kérdésre, akkor gyökeresen. Megtanultam egészségesen étkezni, hogy miből mennyit lehet enni, hogyan kell elkészíteni az ételeket, hogy a tápértékek, és a vitaminok bennünk maradjanak. Jelenleg napi 3 liter folyadékot fogyasztok, ennek hatására elmúlt a migrénes fejfájásom. A megfelelő folyadék- és tápanyagbevitelnek köszönhetően bőröm kisimúlt, nem száraz. Energiaszintem az egekben van, elmúlt a fáradékonyság, az ingerlékenység. Az edzések a mindennapjaim részévé váltak, ha esetleg kiamaradna egy edzés, már nagyon hiányzik. Újra csinosnak és szépnek látom magam. Mivel jól érzem magam a bőrömben, a kisugárzásom is pozitív lett, amit a környezetemben élők is észrevesznek és ez rájuk is pozitívan hat.

Ez volt az év legnagyobb fogyása: 140 kilót adott le a fiatal lányhttp://www.life.hu/ez-zsir/20171128-ez-volt-az-ev-legnagyobb-fogyasa.htmlHabár a történet nem ebben az évben kezdődött, idén teljesedett be. Lexi Reed 2016-ban kezdett életmódváltásba, közel két év alatt pedig 140 kilót fogyott. A fiatal lány nem egyedül, hanem szintén túllsúlyos, habár jóval kevesebb súlyfelesleggel rendelkező párjával kezdett bele a fogyásba: ő 40 kilótól szabadult meg. Ez Zsír!OrigoHiába edzel, ha ezt az 5 pontot megszegedhttp://www.life.hu/ez-zsir/20171124-hiaba-edzel-ha-ezeket-a-pontokat-megszeged.htmlA lelkesedés, a motiváció és a kemény edzés is hiábavaló, ha nem vagy tisztában néhány fontos alapszabállyal. Ráadásul nemcsak az edzéstervre kell figyelni, hanem egyéb életviteli szokásokra is. Érdemes kicsit utánajárni, vagy profi segítséget kérni, ha komolyan akarod venni az életmódváltást. Íme, 5 hiba, amit feltétlenül kerülj el! Ez Zsír!OrigoMegjelent Tomán Szabina szakácskönyve: ezekkel az ételekkel fogyott 30 kilóthttp://www.life.hu/ez-zsir/20171109-megjelent-toman-szabina-elso-szakacskonyve.htmlFogyni és fogyókúrázni sokféleképpen lehet, de kevés az olyan módszer, ami bizonyítottan működik, ugyanakkor finom és változatos ételek elfogyasztását teszi lehetővé. Tomán Szabina receptjei viszont éppen azoknak szól, akik ragaszkodnak a jó ízekhez és nem vágynak önsanyargatásra. Ez Zsír!--41 évesen kirobbanó formában van Rákóczi Gabi fitneszedző - Interjúhttp://www.life.hu/ez-zsir/20171108-interju-rakoczi-gabi-fitneszmodellel-szemelyi-edzovel.htmlRákóczi Gabiról senki sem mondaná meg, hogy 41 éves. Az életmódjának köszönhetően az orvosok is sorra döbbennek meg a kora hallatán, mivel nemcsak a külseje miatt tűnik jóval fiatalabbnak, a testi, szervi egészsége sem ezt az életkort mutatja. Gabival versenyzésről, egészséges étkezésről, motivációról és az életen át tartó tanulásról beszélgettünk. Ez Zsír!OrigoCsupa izom fitneszlady lett Britney Spearsbőlhttp://www.life.hu/ez-zsir/20171123-birtney-spears-edzesmodszere-videokon-kepeken.htmlBritney Spears élete sokszor vett már fordulatot, de ennyire pozitív változásokat még soha nem láttunk rajta. Ezúttal tényleg komolyan vette az életmódváltást, amitől kiegyensúlyozott, boldog és nem utolsósorban nagyon izmos is lett. Ez Zsír!--Készíts egészséges gyümölcsös joghurtot házilag: recept!http://www.life.hu/ez-zsir/20171108-recept-egeszeges-gyumolcsos-joghurt-hazilag.htmlBuday Péter alternatív receptjeivel még a legkalóriadúsabb magyar fogásokat is pillanatok alatt egészségesebbé lehet varázsolni. Az egészséges életmód ugyanis nem kell hogy íztelen legyen! Sőt, a gulyáslevest, a túrós csuszát vagy éppen a töltött káposztát sem kell száműzni az étkezésükből! A Keverd újra, Buday! a finom, változatos, laktató és pénztárca barát ételekről szól! Ez Zsír!Origo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.