12 nappal szülés után csipkés fehérneműbe bújt Hilaria Baldwin: fotó

fehérnemű szülés után szülés Hilaria Baldwin Alec Baldwin sport gyerek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Hilaria Baldwin szülés után 12 nappal csipkés fehérneműt húzott és megmutatta követőinek csaknem teljesen lapos hasát.

Pár napja írtunk róla, hogy megszületett Hilaria és Alec Baldwin negyedik gyermeke. A 34 éves anyuka, aki jógaoktatóként tevékenykedik, nem várt sokáig és 12 nappal szülés után máris megmutatta testét a rajongóinak. Hasa már szinte most lapos, alig látszik rajta, hogy két hete adott életet babájának. Azt írta a képhez, hogy meg van róla győződve, hogy minden test más, ugyanakkor nagyon fontos, hogy minél aktívabbak maradjunk.

A terhesség alatt is edzettem, de sokszor nehéz volt, legszívesebben feladtam volna. Ugyanakkor tudtam, hogy a testemnek szüksége van mozgásra és figyelemre. Ez az, ami kell az egészségedhez, a keringésedhez, az erődhöz és a boldogságodhoz. Én tegnap újra elkezdtem edzeni. Csak lassan, fokozatosan. Minden szülés más és ki kell kérni az orvosaink tanácsát, hogy mikor edzhetünk újra. Csak légy türelmes a testeddel, haladj lépésről lépésre és újra érezni fogod, hogy erős vagy és ez csodás érzés" – írta a képhez.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.