Edzés kánikulában? Ezekre figyelj!

Forrás: Shutterstock -
kánikula Nyár sport edzés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Míg tavasszal és nyár elején turbó üzemmódra kapcsolva edzünk, hogy bombaformába kerüljünk a bikiniszezonra, ahogy beköszönt a kánikula, a legtöbben elhagyják a rendszeres sportot. Nagy hiba! Nyáron is ajánlott mozogni, ám néhány dologra oda kell figyelni!

Ha fitneszteremben szeretsz edzeni, akkor könnyű a dolgod, csupán arra kell figyelni, hogy a hőségből ne menj azonnal az esetleg túlságosan lehűtött, légkondicionált terembe. Azonban ha leginkább a szabadban mozogsz szívesen, akkor több tanácsot érdemes megfogadni!

Ha a szabadban edzünk, roppant fontos megfelelő fényvédő krémmel bekenni magunkat Forrás: Shutterstock

„Három alapszabályt kell feltétlenül szem előtt tartani: a folyadékpótlást, megfelelő tápanyagot, valamint az öltözködést, illetve napfényvédelmet. A melegben még több folyadékra van szükségünk, mint máskor, az edzésekre pedig ez még hatványozottabban igaz. Nagyon fontos, hogy ne jéghideg itallal hűsítsük magunkat, mert azt könnyebben kiizzadja a szervezet, és a felhevült test gyorsan meg is fázik tőle. Elsősorban vizet, esetleg izotóniás italt fogyasszunk. A táplálkozással azért kell kiemelten foglalkozni, mert a kánikulában kevésbé kívánjuk az ételt, ám az edzés fokozottan igénybe veszi a szervezetet, és szüksége van a tápanyagra. Mozgás előtt érdemes 1-2 szem szőlőcukrot bekapni, edzés után pedig lassan felszívódó szénhidrátot enni, és persze a sok zöldséget, gyümölcsöt sosem szabad mellőzni, mert a belőlük származó vitaminok elengedhetetlenek. Ha a szabadban edzünk, roppant fontos megfelelő fényvédő krémmel bekenni magunkat, illetve egy baseballsapkát felvenni, mert így védekezhetünk a napszúrás és leégés ellen" – mondja Czanik Balázs, a Capoeria Aerobik megalkotója.

Czanik Balázs, a Capoeria Aerobik megalkotója Forrás: Facebook/Czanik Balázs

Mindezek mellett azt mindig szem előtt kell tartani, hogy a legnagyobb, rekkenő hőségben ne sportoljunk, főleg ne tűző napon, így a 11-14 óra közötti időszakban nem ajánlott edzeni, inkább a kora reggeli, illetve esti időpontokat kell választani. Azonban csak a nyári meleg miatt soha nem szabad elhanyagolni a mozgást, főleg akkor, ha valaki már korábban rendszeresen sportolt. A test ugyanis szereti a rendszerességet, és nagyon megbosszulja, ha a vakáció miatt 2-3 hónapot kihagyunk.

„Ha a megszokott mozgásformát valami miatt nem tudjuk beiktatni, akkor jó, ha végzünk helyette valami mást. Ebben az évszakban szuper családi vagy baráti bringatúrákat lehet szervezni, és a gyerekekkel is rengeteg olyan programot lehet végezni, aminek a középpontjában a sport áll: tollasozás, focizás, görkorizás, stb. A nagy melegben sokan mennek strandra, ott is sok lehetőség van a mozgásra: strandfoci, strandröplapda például rengeteg helyen van" – teszi hozzá Czanik Balázs.

"Ebben az évszakban szuper családi vagy baráti bringatúrákat lehet szervezni" Forrás: Shutterstock

A mozgás mellett mindig érdemes nagy hangsúlyt fektetni az étkezésre. Ha valaki vigyázni akar az alakjára vagy fogyni szeretne, akkor a legnagyobb problémát az édességek visszaszorítása okozza. Pedig nem muszáj mindent tiltólistára tenni! „Fogyókúra vagy szinten tartás esetén sem szabad szélsőségekben gondolkodni, a legfontosabb a jól kialakított étrend és a sok mozgás. Szinte mindent lehet fogyasztani, csak a sok szénhidrátot tartalmazó ételeket kell visszaszorítani, vagyis ritkábban és kis mennyiséget vigyünk a szervezetünkbe. Ahhoz, hogy ez könnyebb legyen, és még a szigorúan diétázók is magukhoz vehessenek némi édességet, a csapatommal már több receptkönyvet készítettünk. Ezáltal mindenki könnyebben találhat magának olyan finomságokat, amelyek csökkentett szénhidráttartalmúak, de finomak, ezért olykor-olykor lehet nassolni is" – teszi hozzá Czanik Balázs.

Könnyű dinnye koktél

Hozzávalók:
1 pohár görögdinnye, magjával
1 citrom
1 menta levél
Elkészítés:
A dinnye héját eltávolítjuk, a húsát felszeleteljük. A megpucolt citrommal és a menta levéllel együtt présgépben préseljük, mentalevéllel szervírozzuk.
A görögdinnye kitűnő vízhajtó, vesetisztító és salaktalanító hatású. A citromban található A- és B-vitamin is, szövetek regenerálódásához is nélkülözhetetlen.
Tápérték:
Energia: 50 kcal
Fehérje: 1 g
Szénhidrát (felszívódó): 13 g
melyből cukrok: 11 g
Rostok: 1 g
Zsír: 0 g
Telített zsírsavak: 0 g

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.