Így lett személyi edző a 100 kilós fiatal lányból

Forrás: Instagram/courtneyemontgomery -
fogyás életmódváltás edzés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Courtney Montgomery a kitartás mintaképe. Habár mindent megtett a fogyásért, három évébe került elérnie az álomsúlyát, de közben annyira beleszeretett a fitneszbe, hogy maga is személyi edző lett. Célja, hogy olyanokon segítsen, mint amilyen egykor ő maga is volt. Ismerd meg Courtney történetét!

"Habár aktív gyerek voltam, mégsem voltam egészséges. Nem mondanám ezt kifejezetten túlsúlynak, de az alkatom miatt is vastagabb voltam, emiatt pedig korán kialakult bennem a testképzavar. Mivel imádtam a gyorsételeket, legtöbbször azt ettem, és közben nem is gondoltam az életmódomat károsnak, mígnem jött egy betegség. Ez a rendkívül ritka betegség a lábam idegeit támadta meg, egy ideig járni sem tudtam, de amikor tudtam, akkor sem mozogtam sokat. Ebben az időszakban egyik pillanatról a másikra felszöktek rám a kilók. Ezen az sem segített, hogy közben életet adtam két gyermekemnek. Huszonöt éves koromra 100 kiló lettem, és alig ismertem fel a saját testemet.

Courtney Montgomery huszonöt éves korára 100 kiló lett, és alig ismerte fel a saját testét Forrás: Instagram/courtneyemontgomery

A változtatás vágya teljesen váratlanul érett meg bennem. Egyik nap a szokásosnál hosszabb ideig ragadtam a tükör előtt, és rájöttem, hogy teljesen elvesztettem önmagamat, és tudtam, hogy ezért csakis én vagyok a felelős. Elhatároztam, hogy a kezembe veszem a sorsomat, és rendbe hozom az egészségemet. Ezek után nem is mentem többet gyorsétterembe, és a kávézókat, fánkozókat is elkerültem. Sokkal többet főztem otthon, főleg csirkét, zöldségeket és teljes kiőrlésű gabonákat ettem. Az üdítőitalok helyett rászoktattam magam a vízfogyasztásra. Már ettől is sokkal jobb lett a közérzetem pár nap elmúltával. Nem sokkal később, ahogy egyre inkább megismerkedtem a testemmel, és annak szükségleteivel, elkezdtem tejmentesen étkezni, hamarosan pedig emellett vegetáriánus lettem.

Sokkal többet főzött otthon, főleg csirkét, zöldségeket és teljes kiőrlésű gabonákat evett Forrás: Instagram/courtneyemontgomery

Miközben rendbe tettem az étrendemet, találkoztam az első kedvenc mozgásformámmal, mégpedig a biciklizéssel. Először azért mentem spinningre, mert komfortosabbnak éreztem a túlsúlyommal csak pedálozni. Aztán persze kiderült, hogy a "csak pedálozás" meglehetősen komoly munka. Tény, hogy az első órák nem voltak könnyűek, mégis vonzott ez a sport, és a kitartásnak éreztem is a gyümölcsét, ugyanis egyre egészségesebbnek, egyre erősebbnek éreztem magam, és fantasztikus érzés volt visszanyerni az erőmet.

A súlycsökkenés mindezek ellenére nem haladt túl gyorsan. Ugyan folyamatos volt, de nagyon lassan mentek le rólam a kilók. Ez hihetetlenül nehéz volt, hiszen tudtam, hogy mindent megteszek érte. Végül inkább abba a ténybe kapaszkodtam, hogy ettől függetlenül is sokkal egészségesebb és fittebb vagyok, a súlykérdést pedig igyekeztem háttérbe szorítani. A 40 kilót végül 3 évbe került leadnom, ami rengeteg időnek tűnik, mégis azt kell mondanom, hogy megérte. Főleg mert közben a fitnesz olyannyira közel került hozzám, hogy azóta magam is személyi edzőként dolgozom.

A fitnesz olyannyira közel került hozzá, hogy azóta ő is személyi edzőként dolgozik Forrás: Instagram/courtneyemontgomery

Soha nem felejtem el, hogy éreztem magam, amikor félénk, túlsúlyos fiatal felnőttként először beléptem az edzőterembe. Ha most valakit hasonló félelmekkel a szemében látok, igyekszem segítséget nyújtani neki. Ez az életcélom: segíteni akarok másoknak, hogy higgyenek magukban és a céljaikban, ahogy egykor én is tettem."

Nem mindig a drága a jobb: a legolcsóbb szuperételekhttp://www.life.hu/ez-zsir/20181203-a-legolcsobb-szuperetelek.htmlMióta bizonyos élelmiszereket szuperételeknek kezdtünk nevezni, azóta él sokakban a tévhit, hogy ezek csakis drágák és import termékek lehetnek. Túl lett misztifikálva a téma, mert valójában a legjobb szuperételek itthon is megtalálhatók, sőt, gyakran a legolcsóbb termények közül kerülnek ki. Ez Zsír!OrigoNegyedik szívműtétje után fitneszversenyen indult a fiatal nőhttp://www.life.hu/ez-zsir/20181203-kristin-renae-hayza-negy-szivmutet-utan-fitneszmodell-lett.htmlNéhány hetet jósoltak neki, amikor kiderült a veleszületett szívbetegsége, ma már azonban túl van négy műtéten és egy fitneszmodell-versenyen is Kristin Renae Hayza. Habár saját bevallása szerint sem akarja a végtelenségig feszegetni a határait, a sport által végre úgy érzi, teljes életet élhet. Ismerd meg Kristin történetét! Ez Zsír!Origo5 ok, amiért a savanyú káposzta igazi csodaszerhttp://www.life.hu/ez-zsir/20181126-savanyu-kaposzta-az-egyik-legfontosabb-teli-vitaminforrasunk.htmlA fehér káposzta fermentált, azaz erjesztett változata a savanyú káposzta, ami rendkívül egészséges, főleg télvíz idején nagy hasznát vehetjük immunerősítő tulajdonságának, de például fogyókúrázóknak is ajánlott. Tudj meg róla mindent! Ez Zsír!OrigoKilépett a mérgező párkapcsolatából, és 30 kilót fogyotthttp://www.life.hu/ez-zsir/20181115-kilepett-a-mergezo-parkapcsolatabol-es-30-kilot-fogyott-justine-traver.htmlMérgező párkapcsolatából menekült az evésbe Justine Traver. Amikor végül kilépett ebből a kapcsolatból, és sikerült találnia egy motiváló közeget, megváltozott az élete. Saját bevallása szerint ráadásul nem is a fogyás volt mindebben a legjobb. Ismerd meg Justine történetét! Ez Zsír!OrigoAz 5 legegyszerűbb fogyókúrás tipp: ha ezekkel nem sikerül, akkor semmivelhttp://www.life.hu/ez-zsir/20181128-a-legegyszerubb-fogyokuras-tippek.htmlAz emberek legtöbbször túldimenzionálják a fogyást. Különböző hangzatos diétákkal próbálkoznak, pedig csak néhány, életmódváltásra vezető, egyszerű tippre van szükség, hogy elinduljunk a jó úton. Ez Zsír!OrigoGyerekkorában molesztálták, az evésbe menekült – így fogyott le a 140 kilós nőhttp://www.life.hu/ez-zsir/20181123-felicia-keathley-65-kilot-fogyott-mertektelen-eves-szindromabol-gyogyult-ki.htmlFelicia Keathley 140 kiló volt, amikor elhatározta, hogy vissza akarja kapni az életét. Pszichológus segítségével sikerült rájönnie, hogy gyerekkori szexuális bántalmazás miatt alakult ki az evészavara, ami az elhízást is okozta. Ismerd meg Felicia történetét! Ez Zsír!Origo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.