Kísérlettel bizonyították, hogy teljesen felesleges cukrot tenni a teánkba

Forrás: Shutterstock -
ízlés kísérlet cukor tea egészség
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Azt tudjuk, hogy a cukor nem a világ legegészségesebb dolga, ám az emberek többsége a teájába mégis belecsempészi. Most kutatással bizonyították, hogy teljesen felesleges ezt az italt is megcukrozni. 

Két brit egyetem, a University College London és a University of Leeds kutatói 64 férfi bevonásával vizsgálták a teázási szokások és a cukor kapcsolatát – írja a Metro.

Az szinte már senki előtt nem titok, hogy az egészségünk érdekében csökkentenünk kell a napi bevitt cukormennyiséget. Ám a teába mégis beleteszünk egy-két kanállal. A kontrollcsoportban lévő 64 férfi egy részével fokozatosan hagyatták el a cukrot az 5 órai tea idején, egy másik részükkel pedig azonnal.

Ne igyuk cukorral a teát! Forrás: Shutterstock

A kutatás azt bizonyította, hogy a csoportok nagy részénél ez nem befolyásolta azt, hogy mennyire ízlik nekik a tea. Azok közül, akik fokozatosan hagyták el a cukrot, a kísérlet végén 42 százalék mondta azt, hogy így is ízlett neki. Azok közül, akik ezt egy lépésben tették meg, 36 százalék vallotta ugyanezt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.