Kokó küldetése megszerettetni a futást az emberekkel

Forrás: Nemzeti Futóverseny -
Nemzeti Futóverseny Kovács Kokó István futás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Június 8-án első alkalommal rendezik meg a Nemzeti Futóversenyt Budapesten. Az esemény célja, hogy minden magyar ember figyelmét felhívja az egészséges életmód és a rendszeres sport fontosságára, a befolyt nevezési díjakból pedig preventív, egészségmegőrző programokat támogatnak.

Első alkalommal rendezik meg a Nemzeti Futóversenyt Budapesten. A június 8-i futóversenynek történelmi helyszín ad otthont:

a rajt és a befutó a Hősök terén lesz, az útvonal pedig az Andrássy úton halad végig.

A Nemzeti Futóverseny küldetése, hogy valamennyi magyart megmozgassa, ezért mindenkit arra buzdítanak, hogy bárhol is vannak a világban június 8-án, fussanak, és hívják fel a figyelmet az egészséges életmód fontosságára.

„A Nemzeti Futóverseny csodálatos, történelmi helyszínen halad végig. Az esemény újdonsága, hogy a rajt és a cél helyszíne is a Hősök terén lesz. Ez biztos, hogy vonzó lesz az indulók számára. A tíz kilométer mellett rövidebb, öt kilométeres távra is nevezhetnek, amely tökéletes kezdés azok számára is, akik még nem indultak futóversenyen” – nyilatkozta Kocsis Árpád, a szervezést végző BSI vezetője.

A rendezvény nem titkolt célja, hogy javítson azon az elkeserítő statisztikán, amely szerint Európa legelhízottabb nemzete a magyar.

A OECD 2018-as jelentése azt is kimutatta, hogy világ az összes országa közül a negyedik legkövérebb nép vagyunk. Kovács Kokó István, a Nemzeti Futóverseny nagykövete és felesége, Garami Katalin évek óta elkötelezettek a futás népszerűsítése mellett.

Kokó küldetése megszerettetni a futást az emberekkel Forrás: Nemzeti Futóverseny

A június 8-i rendezvényre a www.nemzetifutoverseny.hu oldalon lehet regisztrálni. A befolyt nevezési díj jótékony célokat szolgál, egészségmegőrző, preventív programokat támogatnak vele.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.