Ez a trendi mostanság az éttermekben

Forrás:Michael Muller photo / BWT AG -
PR cikk
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nyugat-Európában egyre több étterem és kávézó dönt úgy, hogy palackozott víz helyett inkább szűrt vizet kínál a vendégeknek. Ez egy olyan újszerű, fenntartható és felelősségteljes gondolkodásra vezethető vissza, amely hozzájárulhat a vendéglátás ökológiai lábnyomának csökkentéséhez. Ez a gondolkodásmód magában foglalja a helyi alapanyagok előnyben részesítését, és a település vízellátó rendszeréből származó víz használatát is. A lokális vizet használó vízkezelő technológiák iránt éppen ezért egyre nagyobb az érdeklődés Magyarországon is, és Budapesten van olyan étterem, ahol a teljes éttermi vízellátás a BWT vállalat különböző vízkezelési technológiáira épül. Jó hír, hogy ezeket akár az otthonunkban is bevethetjük.

Egy romantikus éttermi vacsora a kedvesünkkel mindig jó érzéssel tölt el minket, viszont érdemes abba is belegondolni, hogy egy ilyen este után mi mindent hagyunk magunk után. Egymás után rendeljük az üdítőket, a kávékat, az ásványvizeket, és persze termeljük a mosogatnivalót, a fogyasztásunk maradéka pedig a kukában végzi. Persze mindezt egy legyintéssel elintézhetjük, hogy nem a mi dolgunk, de ugyanez a folyamat lejátszódik nap mint nap az otthonunkban is. A vendéglátás ebből adódóan jelentős mennyiségű hulladékot termel, és nagyon sok vizet igényel – nem csak a főzés vagy italkészítés során.

BWT Michael Mueller Fotografie Szene 14 Forrás: Michael Muller photo / BWT AG

Európa számos országában ezért is dönt úgy egyre több étterem vagy kávézó, hogy optimalizálja a víz felhasználását. Ez egyfelől a vízfogyasztás racionalizálását, másrészt pedig a palackozott vizek kiiktatását jelenti. Lényeges azonban, hogy mindezek nem azt jelentik, hogy pusztán hagyományos csapvízzel vagyunk kénytelenek oltani a szomjunkat. Jó példája ennek a 2017-ben megnyílt budapesti El Asador de Pata Negra étterem is, ahol a BWT vízkezelő vállalat mintegy hatféle vízkezelési eljárását alkalmazzák, hogy a konyhai készülékeiktől kezdve, a kávéfőzőn át a fogyasztásra szánt vízig, mindenhol azt a vizet kapják, amely a legoptimálisabb az adott célra. Ráadásul a helyben üvegpalackokba töltött víz mindig friss, és a BWT Magnesium Mineralizer technológiájának köszönhetően a rendszer még magnéziumot is juttat* a szűrt vízhez.

Az ebben az étteremben is használt BWT vízkezelési megoldások igen sokrétűek. A konyhai gépekbe (például a mosogatógépbe) lágyított víz kerül, amellyel megelőzhető a vízkő kialakulása, így azok élettartama hosszabb lehet, és a poharak is mindig makulátlanul csillognak. Lényeges továbbá, hogy a kézi mosogatás, a takarítás vagy a gépi mosás is kíméletesebb lehet a környezettel, hiszen lágy víz használata esetén kevesebb kemikáliára lehet szükség.

Forrás: BWT

Ezek a technológiák szerencsére a családi fészekben is hatékonyan alkalmazhatók, ráadásul beépítésükhöz nem feltétlenül kell megbontani a konyhabútort vagy a lakást. A kancsós és pult alá beépíthető változatban is elérhető BWT Magnesium Mineralizer vízszűrő technológia egyszerűen és gyorsan biztosít friss, szűrt ivóvizet az otthonokban, amelybe a szűrés során, a vízkeménységtől függően magnéziumot is juttat*. Mivel a technológiának köszönhetően nincs szükség PET palackokra a kiváló minőségű víz fogyasztásához, csökkenthető a háztartási hulladék mennyisége, illetve tágabb értelemben véve, az áruszállításból származó környezeti terhelés és a szén-dioxid kibocsátás is.

Forrás: Daniel Gruber foto / BWT AG

A vízlágyításra korszerű megoldást jelentő BWT AQAPerla vízlágyító pedig segíthet csökkenteni a háztartások energiafogyasztását, a felhasznált mosó- és tisztítószerek mennyiségét. Lágy víz használatával megóvhatjuk a háztartási készülékeket, a kazánokat és a háztartás teljes vízrendszerét a vízkő okozta károsodásoktól, illetve a vízkő hőszigetelő hatása miatti energiapazarló működéstől.

Bővebb információ a vízkezelési technológiákról, illetve személyre szabott ajánlat kérés a http://bwtviz.hu oldalon.

* 2,5 liter, 17 német keménységű víz eseten átlagosan a hozzáadott magnézium mennyisége megközelítőleg 60 mg, amely az ajánlott napi magnézium bevitel 20%-a (a WHO 300 mg magnézium / nap előírását figyelembe véve).

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.