párkapcsolat szex férfi LifeNight szerelem
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Sokan esküsznek rá, hogy jó tudni a barátnő előéletét, míg mások úgy vannak vele, csak a jelen és a jövő számít, butaság a múltban kutakodni. Férfivélemények következnek.

Nem árt az, ha tudunk ezt-azt a kiszemelt kedvesről, de az információszerzést nem illik túlzásba vinni. Egy őszinte beszélgetés mindennél többet ér, különösen akkor, ha van mit felfedni a kedves előtt. Még az is lehet, hogy kifejezetten jót tesz a kapcsolatnak, ha kiderül, hogy hány férfivel volt dolga a barátnőnek, ahogy az is lehet, hogy egyáltalán nincsenek tapasztalatai az illetőnek.

Forrás: Thinkstock
Forrás: Thinkstock

Tippünk: "100 férfinál tart a csajom" - pasik vallomásai



Feltérképező hadművelet

András, gyógyszerész (34)

"Engem nagyon érdekelt mindig is a barátnőim előélete, szeretek tudni mindenről. Ha már együtt vagyunk egy kis ideje, akkor szoktam is velük beszélgetni erről, van, aki meg is lepődik, hogy miért kérdezek én ilyeneket. Szerintem fontos értesülni ezekről a dolgokról, sok minden kiderül belőle az illetőről, aminek révén a mi kapcsolatunk is jobb lehet. No meg így nem ér meglepetés sem. Ráadásul eddig sosem származott belőle semmi probléma, hogy én így állok ehhez a kérdéshez."

Nem csak a mozgalmas előélet lehet ijesztő

Gergely, tanár (28)

"Ilyenkor az szokott a probléma lenni, ha az ember csajáról kiderül, hogy mennyi pasival lefeküdt már előtte, nem? Hát nálam épp fordítva volt: a barátnőmmel őszintén beszélgettünk az előéletünkről, és épp attól ijedtem meg, hogy elmondta: 25 éves létére rajtam kívül csak egy férfival volt eddig, az előző barátjával, és hogy csomó minden olyasmi is kimaradt neki eddig a szexben, ami pedig eléggé szokásos. Megijedtem a felelősségtől, hogy nekem kell majd bevezetnem a dolgokba, de persze izgató is volt azért a helyzet. Idővel pedig jól sült el, nagyon is jól."

Fotó: Julian Laidig
Fotó: Julian Laidig


Kövesd a Szexpázsit blogot a Facebookon is!


Mert igenis minden nap megérdemelsz egy szexi pasit, valamint egy jó történetet.
Kövesd a Szexpázsit oldalt a Facebookon és hagyd, hogy naponta elcsábítson!


IRÁNY A FACEBOOK ÉS A SZEXPÁZSIT OLDAL!



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.