Ezért nem érti meg soha egymást nő és férfi

agy sejt férfi amerikai tanulmány megértés kutató működés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A kutatók kimutatták, máshogy működik a női és a férfiagy. Végre megvan a bizonyíték, miért nem tudunk egymás agyával gondolkodni.

A női és a férfiagy sejtjei nem egyformán kapcsolódnak egymáshoz - állapította meg egy amerikai tanulmány. A nők könnyebben jegyeznek meg szavakat és arcokat, figyelmesebbek, és társasági helyzetfelismerő képességük is jobb. A férfiak viszont ügyesebben dolgozzák fel a térbeli információt, a mozgáskoordinációjuk eredményesebb – írja az MTI az amerikai tudományos akadémia lapjának (PNAS) megjelent tanulmányára hivatkozva.

Illusztráció Forrás: thinkstock

A női agyban sokkal több idegi kapcsolat köti össze a két agyfélteke távoli területeit, a férfiaknál ellenben az egyes féltekéken belül alakul ki több idegsejt-összeköttetés. Az anatómiai különbségek megmagyarázhatják a nők és férfiak sokszor leírt eltérő tulajdonságait is. Agyuk felépítése miatt tudják a férfiak észleléseiket koordinált mozdulatokba átültetni, a nők viszont az elemzéssel és a megérzéssel nyert információkat tudják egymással jobban összekötni.

A Pennsylvaniai Egyetem kutatócsoportja kimutatta azt is, hogy a fiúk agya alkalmasabb az egyes féltekéken belüli kommunikációra. A lányoknál ezzel szemben a kutatók több, messzebbre elérő idegi összeköttetést figyeltek meg, főként a két agyfélteke között. A kisagyban ugyanakkor épp az ellenkezőjét találták: itt a fiúknál alakult ki több kapcsolat a két félteke között, a lányoknál viszont a két féltekén belül. Így tehát már hivatalosan is bizonyított, hogy nagyon nehéz nőnek és férfinak egy hullámhosszra kerülnie.

Andy Vajna szeretete megbetegíti Tímeáthttp://www.life.hu/gyogyulj/20131203-andy-vajna-filmproducer-cicat-adott-felesegenek-vajna-timeanak-szulinapjara-de-timi-allergias-ra.htmlÍgy rombolják sejtjeidet az oxidációs folyamatokhttp://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20131128-karos-oxidacios-folyamatok-a-testben-igy-vedekezhetsz-ellenuk.htmlHalálfélelméről vallott Majkahttp://www.life.hu/gyogyulj/20131203-oszinten-vallott-halalfelelmerol-majka-amikor-ismet-kamionba-kellett-ulnie.htmlTestépítéssel állt fel a tolószékből Lisahttp://www.life.hu/gyogyulj/20131127-lisa-bradley-ir-anyuka-a-testepitessel-erte-el-hogy-ujra-jarni-tudjon.htmlSzabó Ádám megmentette egy ember életéthttp://www.life.hu/gyogyulj/20131128-szabo-adam-az-x-faktor-dontose-nyaron-megmentette-egy-ember-eletet.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.