Egy gyógyíthatatlan betegség nyomában: Tények és tévhitek a skizofréniáról

személyiségzavar pszichológia skizofrénia
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A "skizofrénia" pszichológiai szakkifejezés, mégis szemrebbenés nélkül használjuk a mindennapokban. Meggyőződésünk, hogy tisztában vagyunk a szó jelentésével, pedig gyakran éles szakadék tátong a róla alkotott elképzelésünk és a valóság közt. Most úgy döntöttünk, eloszlatjuk a körülötte terjengő pletykákat, és lerántjuk a leplet a skizofréniáról.

Nem is olyan régen a terapeuták és pszichológusok még szigorúan őrizték azokat a fogalmakat, tünettanokat és gyógymódokat, amik mára már bármelyikünk számára hozzáférhetőek. A tudásvágy fűtötte felhasználók sec perc alatt hozzáférnek a komoly tudományos munkákhoz a könyvtárban, a könyvesboltok polcain vagy a konferenciákon. A "csak" kíváncsiskodóknak pedig, akiket inkább a pszichológia "izgis" része vonz, mindig kéznél van a rádió, az ismeretterjesztő csatornák pszicho-műsorai, a bulvárlapok rémhírei és persze a net. Nincs is ezzel a felhasználóbaráttá tett lélektannal semmi probléma, azt leszámítva, hogy a szakkifejezések "szakavatatlan" használata alapos torziókat okoz a fogalomhasználatunkban. Itt van kapásból a skizofrénia példája. Említésszinten rendszeresen hallunk róla, mégis alig tudunk valamit erről a furcsa nevű betegségről. Misztikus homály övezi, így talán az sem csoda, hogy az évtizedek óta kitartóan összekeverjük egy másik, hasonlóan súlyos betegséggel.

Képzeletbeli barátok? Nézd meg új websorozatunkat!



thinkstockphotos.com
thinkstockphotos.com


Kíváncsi vagy, mi az igazság? Most megmutatjuk, mi a különbség a skizofrénia és a disszociatív identitászavar között!



Mi a skizofrénia?






thinkstockphotos.com
thinkstockphotos.com





És mi az a disszociatív identitászavar?




thinkstockphotos.com
thinkstockphotos.com









SZEX, SZERELEM, PASIZÁS, LÁTHATATLAN BARÁTNŐK - BELÉM BÚJT A KISÖRDÖG!

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=7SOv99TvMEpuXh3k

Új csajos websorozatot indított a Life.hu, nézd meg, ha van 5 perc szabadidőd!
1. rész: Nem könnyű képzeletben barátkozni!


Barátkozz a Life.hu-val az iWiWen és a Facebookon is!




Izgató vagy taszító? Nők, akik betegesen kívánják a szexethttp://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20110307-izgato-vagy-taszito-nimfoman-nok-akiknek-mar-betegesen-kivanjak-a.htmlErről árulkodik az orrod! Betegségek, amit az arcodról le lehet olvasnihttp://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20110307-errol-arulkodik-az-orrod-betegsegek-amit-az-arcodrol-le-lehet.html10 ok, amiért nem öregszenek és híznak el a japán nőkhttp://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20110304-10-ok-amiert-nem-oregszenek-es-hiznak-el-a-japan.htmlFregoli-téveszme - Gonosz űrlények a férjem testében!http://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20110303-fregoli-teveszme-gonosz-urlenyek-a-ferjem-testeben.htmlSzemtetkó és 3 orrlyuk - Bizarr és veszélyes testékszerekhttp://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20110302-bizarr-es-veszelyes-testekszerek.htmlJobb agyféltekés rajzolás - 3 nap alatt különleges képességek birtokába juthatsz!http://www.life.hu/gyogyulj/alternatoivgyogymodok/20110301-jobb-agyfeltekes-rajzolas.htmlKarcsúsodj velünk! - Tavaszváró vitaminkúrahttp://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20110228-tavaszvaro-egeszsegtippek.htmlTriszexuálisok - Itt az új szexgeneráció! Videó/lifenetwork/lifemagazin/20110225-triszexualisok-itt-az-uj-szexgeneracio-video.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.