Magyarország Szépe: Visszalépett a legegzotikusabb szépségkirálynő-jelölt

Miss World szépségverseny szépségkirálynő Miss World Hungary szépségkirálynő-választás Sraka Kata visszalépés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Két héttel ezelőtt kiválasztották azt a 22 legszebb lányt, akik bejutottak a Magyarország szépe, a Miss World 2014 szépségverseny döntőjébe. A csütörtöki, hivatalos bemutatásukon már kevesebben vettek részt és eltűnt a legegzotikusabb induló, az akcentussal beszélő magyar szépség, Angyala Felicie.

A július 20-i döntőben, a szépségkirálynő-választáson már csak tizenhat lány izgul azért, hogy az ő fejére kerülhessen a legszebb magyar lánynak járó korona. A felkészítő táborban ugyanis további négy lánytól vesznek majd búcsút a szervezők.

/1407/K_z_l201473151138

„Nem lehet kivételezni senkivel sem a felkészítő táborban, Felicie pedig két napot hiányzott volna, ugyanis korábban aláírt egy szerződést, amely pont erre az időszakra szólította volna el. Hiába állt egy ritka lehetősség kapujában, tartotta magát a korábbi megállapodásához, és ezért pár nappal ezelőtt visszalépett. Ezért a tisztességes viselkedésért kifejezetten becsülöm, azt mondta, hogy jövőre újra megpróbálja" - mondta Sarka Kata, a liszensztulajdonos Magyarország Szépe Kft. ügyvezető igazgatója. Kata azt is elárulta, hogy egy nagyon természetes, kívül-belül szép lánynak adná a koronát.

Angyala Felicie Forrás: Life.hu

„Évről évre változnak a szépségtrendek, most abba az irányba haladnak a nemzetközi irányok, hogy minél természetesebb legyen a királynő. Minél kevesebb sminkkel is jól mutasson, plasztikázatlan királynőt válasszanak meg a legszebbnek. Legalábbis itt, a Miss Worldön, ami egy tradicionális, konzervatív brit verseny. Nem csak a külső alapján ítélünk, a belső szépségnek és a külsőnek is egyeznie kell, és az intelligencia is fontos. Húsz lány közül csak egy lesz boldog, az összes többinek meg kell tanulnia feldolgozni a vereséget, és erőt merítenie belőle. Rákosi Annamária, a jelenlegi királynő harmadszori indulásra lett csak királynő."

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.