Brad Pitt meztelenség kondi
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az amerikai színész nem unatkozik Budapesten. Bérletet vásárolt, és egy konditerem női öltözőjében flangált meztelenül.

A hazánkban tartózkodó szupersztár egyre jobban érzi magát Budapesten, miközben szerelme, Angelina Jolie első filmjének rendezői munkáival van elfoglalva. A színész állítólag már néhány havert is szerzett magának abban a budai konditeremben, ahová rendszeresen lejár, és ahová már bérletet is vásárolt. Brad semmilyen különleges igényt nem nyújtott be a terem tulajdonosainak, csupán egyetlen kérése volt, miszerint a női öltözőt szeretné használni.
"Amikor először szóltak a teremben, hogy különleges edzőtárs érkezett, nem is gondoltam, hogy Brad Pitt fog izzadni mellettem a teremben. Csupán annyit kértek, hogy ne kezeljük őt sztárként, és ne kérjünk autogramot sem tőle. Már többször is találkoztunk itt az edzőteremben. Lekezelt velem, és elővette a bérletét, amiért ugyanannyit fizetett, mint mi, akik oda járunk. Mindenkivel nagyon kedves, és beszélgetni is lehet vele, mert szívesen válaszol" - árulta el a Napi Ásznak a színész egyik edzőpartnere, aki csupán azt furcsállotta, hogy az öltözőben soha nem látja a sztárt edzése után."Egy darabig fel sem tűnt, hogy a teremben ugyan látom őt, de az öltözőben sosem. Kiderült, hogy megkapta az egész női öltözőt, hogy ne kelljen velünk együtt meztelenkednie a zuhany alatt" - árulta el nevetve a neve elhallgatását kérő informátor.

AFP
AFP


Sebestyén Balázs, a tökéletes apahttp://www.life.hu/legykepben/napifriss/20101113-sebestyen-balazs-a-tokeletes-apa.htmlMalek Miklós, Mr. X-Faktor - Szily Nóra interjújahttp://www.life.hu/legykepben/sztarok/20101117-malek-miklos-mr-xfaktor-szily-nora-interjuja.htmlSztárok, akik lentről kezdtékhttp://www.life.hu/legykepben/sztarok/20101109-sztarok-regen-es-most.html


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.