szavazás Való Világ valóságshow
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A hétfői nap volt az első "teljes" ValóVilág-nap. Négy műsorral készültek, mi pedig becsülettel végignéztük az összeset.

A NekedValóból semmi új információt nem tudtunk meg, Olivér barátnője, Éva és Laci egyik barátja nyilatkozott - a semmiről. Aztán nagyon mókás műsorszámként megérkezett Müller Attila kommandós felszerelésben, és üvöltözött egy sort.

Forrás: RTL Klub
Forrás: RTL Klub

Az összefoglalóból megtudtuk, hogy Laci és Béci elég jól összebarátkozott, Olivér jókat vigad az igazán furcsa Alekosszal. Zsófi nagyon értelmesnek szeretné beállítani magát, de a hétfői okfejtése saját "vegetarianizmusáról" meglepő és mulatságos volt. Megkapták az első igazi feladatukat, 6 órán át kellett felváltva táncolniuk a nagy hidegben. Mindenki jól szerepelt, de Alekosz kivonta magát a buliból, mivel utál táncolni és nem akarja leégetni magát. A többiek jól fogadták a fiú duzzogását, nem hányták a szemére, és nem is lett következménye a dolognak.

A Beszavazóban a Rosszkislányokat láthattuk: Anikót, Beust és Nikit. Nem volt kétséges, hogy a mosolygós csinibaba Anikó jut be a villába. Beus bevallotta, hogy többek közt pasizni is szeretne a ValóVilágban. Niki rosszkislányos imidzsére rátett egy lapáttal: kisfilmjében végignézhettük, hogy a 20 éves lány részegen autók közé pisil a belvárosban, majd reggel macskajajra panaszkodva kedvesen elböffentette magát a konyhában. Aztán elmesélte, hogy ő a családján szeretne segíteni a nyereménnyel. Ez szép terv, de nem a vadóc Nikire esett a választás, hanem Anikóra, aki meglepő módon ismeri Olivért. Kicsi a világ.

www.valovilag.hu
www.valovilag.hu

A BeleValó világ pont olyan, mint a műsorvezetője. Győzike, mint tudjuk, "dikleksziás", ezért nem is testáltak rá túl sok olvasnivalót, még az SMS-számot is egy táblán mutogatja. A műsor a szexről szólt, Győzike egy "d" betűs szóval pótolta a szoftosabb kifejezést, biztos Beja asszonynak is így udvarol a salgótarjáni médiabohóc. Ez volt a hétfő esti eresztés, picit megterhelt minket. Holnap újra összefoglaló, szerdán pedig beköltözik egy Plasztikcica.

Barátkozz a Life.hu-val az iWiWen és a Facebookon is!





Megvan a Napló új arcahttp://www.life.hu/legykepben/napifriss/20101130-megvan-a-naplo-uj-arca.htmlSzabadlábon Damu Roland!http://www.life.hu/legykepben/napifriss/20101129-damu-kiengedtek-az-elozetesbol.htmlA "parasztfiú" szembeszáll a ValóVilággalhttp://www.life.hu/legykepben/napifriss/20101129-a-parasztfiu-szembeszall-a-valo-vilaggal.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.