Stohl András VV Szandika Való Világ botrány
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Bonyolódik az élet a Való Villában. A pénteki ereszdelahajam elég botrányosra sikeredett, Szandika és Alekosz vad csókcsatája,  Anikó kiakadása talán mind az alkoholnak volt köszönhető.

Lökdösődés
Reggel fejfájások közepette Szandi bocsánatot kért a többiektől a túlfűtött "parádé" miatt, Anikó pedig folytatta a nyávogást amiatt, hogy Alekosz meglökte őt. Az összefoglalóban visszanézhettük ezt a lökést, és arra jutottunk, hogy Anikó kissé felfújta az ügyet. Alekosz tényleg klinikai estet, de leginkább a pervez magatartása miatt kiakasztó a 32 éves biztonsági őr. A visszajátszásból pontosan látszott, hogy nem akarta meglökni a lányt, csupán valószínűleg útban volt egy picit és mindenképpen hozzá akart érni. Nos igen, a tapizás és a kukkolás az élete. Őrületbe kergeti a lányokat a folyamatos nyomulással, és egy köszönömre is azt hiszi, hogy valaki közeledni akar hozzá.

Laci megborult
Alekosz meg akarta mutatni a mellette ülő Lacin, hogy mekkorát lökhetett Anikón, és harmadik próbálkozásra székestül felborította a nem éppen kis darab Lászlót. Csend lett, mindenki megdöbbent, de Laci jól reagálta le a szituációt. Nem ment neki az önmagából kifordult fiúnak, inkább néhány jól irányzott mondattal kiosztotta. Ezek után két büntetés jött: először a szaunában illetve a mosókonyhában külön-külön töltöttek el pár órát, majd a szerelemszobába összezárva kellett éjszakáznia Alkeszkosznak és a Kapitánynak.

Alekosz süket
A srác egyszerűen nem hallja meg a kritikákat. Anikó azt mondta neki , hogy 13-60 évig bárkit megerőszakolna, egy nulla, alkoholista embernek tartja. Zsuzsi elhányná magát, ha hozzáérne a fiú. "Senkit nem érdekel a csúnya pofád, mert gyakorlatilag hányok tőled, egy rossz csávó vagy!"

Béci a lányok kedvence
Gigi bevallotta, hogy bizony egyre jobban tetszik neki Jerzy, Anikónak pedig Béci. Nagy kandúr lehet Rácz Béla, hiszen Zsófi is rá pályázik, a többiek szerint forr köztük a levegő, de Bécin ezt nem nagyon láttuk, inkább jelenlegi kapcsolatáról beszélt a szőke naívának.

Szesztilalom
A lakók úgy döntöttek, hogy az összes konfliktus forrása az alkohol, ezért eltették a raktárba a röviditalokat. Alekosz is nyugodtabb lesz (vagy még jobban bekattan a megvonástól) és Évának sem ártana pár borgőzmentes nap Olivér szerint.

Megint kukkoltunk...
Éjszakai kukkolásunk során érdekes infókat hallhattunk a csajoktól: a táncos munkák tarifáiról beszéltek: Zsuzsi már 500 eurót is kapott borravalónak, Szandika 110 ezer forint "bugyipénzzel" tért nyugovóra munka után. Elképesztő összegek, a villalakók is csodálkoztak. Zsuzsi beszámolt olasz ex-szeretőjéről, aki nagyon tehetős, ám családos ember volt, márványbányái voltak, s több hónapig volt viszonyuk egymással.

Sorsfordító döntés várható Stohl keddi tárgyalásán!http://www.life.hu/legykepben/napifriss/20101212-igy-keszul-stohl-a-keddi-targyalasara.htmlFéltékenységi jelenetek, dráma és erotika a Villában!http://www.life.hu/legykepben/napifriss/20101212-feltekenysegi-jelenetek-drama-es-erotika-a-villaban.htmlKiborulások napja a ValóVilágbanhttp://www.life.hu/legykepben/napifriss/20101210-kiborulasok-napja-a-valo-vilagban.htmlOrállecke VV módra - videóvalhttp://www.life.hu/legykepben/napifriss/20101210-oral-lecke-vv-modra-videoval.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.