sztáresküvő esküvői ruha Nicole Richie
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egy pöttyös elefánt tette felejthetetlenné Nicole Richie esküvőjét, amin sztárok és barátok egyaránt jelen voltak. 

A pár már négy éve együtt van, két gyermekük is született, így végre úgy érezték, itt az ideje az esküvőnek. Eljegyzésüket még februárban jelentették be, amit szeptemberben egy mexikói luxusbulival ünnepeltek meg.

Forrás: AFP
Forrás: AFP

A hétvégi lagzin 130 közeli baráttal ünnepelték a nagy napot, ahol minden valóban klasszikusra sikeredett - egy dolgot kivéve. Az eseményre egy pöttyös elefánt is hivatalos volt, amit Nicole apjának, Lionel Richie zenésznek köszönhetett a vendégsereg. Az elefánttól eltekintve a fiatal pár elegáns és hagyományos dekorációt szeretett volna, ami felejthetetlenné teszi a meghívottak számára is az esküvőt, így a sátras megoldást választották.

Nicole egy Marchesa ruhát és Neil Lane ékszerész gyűrűjét viselte - korábban ő tervezte az egykori botrányhősnő 4 karátos gyémánt eljegyzési gyűrűjét is. A meghívottak között olyan hírességek is szerepeltek, mint Gwen Stefani, Sam Ronson, Gavin Rossdale, valamint Benji Madden, a Good Charlotte zenekar frontembere.

Barátkozz a Life.hu-val az iWiWen és a Facebookon is!



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.