milliárdos üzletember Facebook alapító vezérigazgató Mark Zuckerberg Time (magazin)
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Mark Zuckerberget, az egyik legnagyobb nemzetközi közösségi portált működtető cég elnökét választotta az év emberének 2010-ben az amerikai Time magazin.

A 26 éves Zuckerberg nemcsak a világ egyik legfiatalabb milliárdosaként közismert, hanem bőkezű adományozó is, aki a minap tett ígéretet arra, hogy jótékony célokra fordítja magánvagyonának legalább a felét - adta hírül az MTI.

Forrás: AFP
Forrás: AFP

Tavaly Ben Bernankét, az amerikai jegybank, a FED elnökét, tavalyelőtt Barack Obama amerikai elnököt, 2007-ben pedig Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnököt választotta az év emberének az amerikai magazin. A Time magazin 1927 óta "osztja ki" a gyakran vitatott díjat olyan embereknek, tárgyaknak, illetve gondolatoknak, akik, illetve amelyek jó vagy rossz irányban a leginkább befolyásolták az előző év eseményeit. Az első és egyben legfiatalabb kitüntetett az Atlanti-óceánt elsőként átrepülő 25 éves Charles Lindbergh volt. Mark Zuckerberg pedig csak két héttel előzte meg II. Erzsébetet, aki 1952-ben szintén 26 évesen kapta meg ezt a címet.Az egyetlen személy, aki háromszor is a Time év embere lett, Franklin Delano Roosevelt amerikai elnök, aki 1932-ben, 1934-ben és 1941-ben kapta meg a címet.

Barátkozz a Life.hu-val az iWiWen és a Facebookon is!



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.