Botrány! Zsuzsit soron kívül kirúgták a Villából!

Való Világ valóságshow
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Azt RTL Klub és a ValóVilág vezetősége úgy döntött, hogy Zsuzsinak, a Bombanőnek mától kívül tágasabb. Még nem történt ilyen a műsor történetében soha, pedig voltak már bent igazi nehézfiúk is, gondoljunk csak Indiánra vagy Segalra. Zsuzsinak mennie kell, mert veszélyeztette Olivér testi épségét, és ezt tiltja a Villa szabályzata.

fotó: Mudra László
fotó: Mudra László

Az alapszituáció szerint Olivér ócsárolta a fekete hajú méregzsákot: "kártékonynak" és "ártónak" nevezte, amin Zsuzsi bepöccent, nem is akárhogy. Vicsorgott, kikelt magából, nevetett, már csak a kényszerzubbony hiányzott róla. "Teszek róla, hogy kitakarodjak innen" - üvöltötte és naranccsal, almával kezdte el dobálni Olit, aki már szánalomból vagy azért, hogy mégjobban felhergelje Zsuzsit kivörösödött fejjel nevetett.

A lány kicsit fedezékbe vonult a szobába, nagyon próbált sírni, de csak nyüszögött, mint egy szivató nélkül induló autó. Aztán Oli benyitott, a Bombanő pedig nekiment, ekkor már nem gyümölccsel fenyegetőzve, hanem egy üveget hajított nagy erővel a Vagány felé. Durva volt, a többiek is elképedtek.

Zsuzsi nem bírja elviselni Olivér kétszínűségét és pletykásságát, Olit ugyanezt utálja a lányban, valamint idegesíti "éleseszűsége" is. Idáig fajult a viszonyuk, s Balázs élő adásban jelentette be nekik hétfő este: fél órája van az ex-playmate-nek, hogy örökre elhagyja a Villát.

Lehet kiakadni és megdöbbenni, de elméleteket gyártani is szabad: érdekes, hogy Jerzy lett a bónuszember, a 15. a 14 tervezett létszám ellenére. Erre most soron kívül kiküldenek valakit, hogy maradjon az eredeti felállás: 14, hiszen szűkös ez a Villa. Zsuzsi ma éjjel már otthon alszik, az biztos.

Éva Leonidaszt hívta párbajra

Éva három néven gondolkodott, de végül Leonidaszt hívta párbajozni magával. Az indok az volt, hogy a görög fiú szerinte nagyon befolyásolható, és egy olyan dolog miatt ítélte el őt, amit másoktól hallott Éva előéletéről. Szerdán tehát vagy Évának vagy Leonidasznak el kell hagynia a Villát.

rtlklub.sajtoklub.tv/Bársony Bence
rtlklub.sajtoklub.tv/Bársony Bence



Való Viola

Barátkozz a Life.hu-val az iWiWen és a Facebookon is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.