Való Világ 4 párbaj beköltözés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Jó gyorsan elintézték ezt a beköltözést: az internetes szavazás alapján Ildi és Niki közül a Törtető lány került be a Villába.

Forrás: RTLKLUB
Forrás: RTLKLUB


Az instant beszavazón Ildi azt mondta, az Alekosz-Éva-Olivér hármas a legszimpatikusabb neki. Bent nagyon meglepődtek az újabb lakón, pedig már örültek, hogy egyre kevesebb embernek kell a földön aludnia.

Párbaj utáni zűr

"Remélem, őszinte a kapcsolatotok, nem csak Gigi hátán szeretnél felkapaszkodni" - ez a mondat Jerzynél kiverte a biztosítékot, sírni kezdett, Gigi pedig azzal vigasztalta, hogy beteg ember ez az Éva. Az ügy pikantériája, hogy Jerzy ezek után Éva nevét mondta, hogy kit vár vissza.
Persze a párbaj és Éva felkorbácsolta a kedélyeket: visszatérte után azonnal nekiestek, kiváltképp Olivér, mert nem találta fair dolognak, amit Jerzynek mondott.

Apróhirdetések

A napi feladat az egymás nevében való apróhirdetésírás volt. A legmeghökkentőbb persze Alekosz volt: Gina nevében írt egy hirdetést, amiben a lány pont őt kereste, centiméterre pontosan. Kristóf még mindig nyugodt.

Nézd meg ezt is: Megvolt a VV4 első szexjelenete? - videó (+18)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.