párkapcsolat szerelem Tabáni István
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Csillag születik felfedezettje nemcsak milliókat nyert a műsorral, hanem szerelmet is, hiszen a műsor gáláján ismerte meg kedvesét, Csillát, akibe első látásra beleszeretett.

Sosem volt még ilyen szerelmes István, ráadásul érzéseit már nem is palástolja, hanem nyíltan vállalja barátnőjét - írta a Blikk.hu. A pár egy éve a Csillag születik gáláján találkozott először, és azóta fonódott szorosabbra a kapcsolatuk. "Úgy érzem, nagyon jól kiegészítjük egymást, mellette tényleg azt mondhatom, hogy kerek lett az életem" - tette hozzá az énekes.

rtlklub.sajtoklub.tv/Bársony Bence
rtlklub.sajtoklub.tv/Bársony Bence


A szerelmesek minden időt kihasználnak, hogy együtt lehessenek, azonban ez így is komoly szervezést igényel, Csilla ugyanis ahova tudja, elkíséri szerelmét. "Olyan társam a mindennapokban, amilyenre mindig is vágytam" - mondta István.

Boldogságát ország-világnak szeretné szétkürtölni az énekes, ezért még egy dalt is írt szerelmének az új, Gyönyörű szép című lemezére. Kedvese véleménye olyannyira fontos számára, hogy először neki mutatta meg az új albumát.

Az énekesnek most nincs könnyű dolga, hiszen egy időben kell a sikerre és szerelmére koncentrálnia. "A nyáron még azt tapasztaltam, hogy erős irántam az érdeklődés, ám a tehetségkutatók egyre termelik az újabb énekeseket. Végül is érthető, hogy most ők állnak a figyelem középpontjában. Arra viszont rájöttem, hogy a sikert megkapni sokkal könnyebb, mint megtartani. Most kell csak igazán dolgozni, hogy megtartsam mindazt, amit elértem, és persze a szerelmemre koncentrálni" - magyarázta lelkesen Tabáni.

Barátkozz a Life.hu-val az iWiWen és a Facebookon is!




Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.