Színház- és Filmművészeti Egyetem Megasztár Tolvai Reni
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Megasztár győztese nagy terveket készül megvalósítani: színésznő szeretne lenni.

A tehetségkutató győztese szeptemberben már beiratkozott a nagyváradi zenekonzervatóriumba, ám a Megasztár miatt feladta romániai tanulmányait. A szőkeség szülei azonban nem szeretnék, ha lányuk nem szerezne semmilyen felsőfokú végzettséget, így lelkes támogatói Reni magyarországi tanulmányainak.

http://press.tv2.hu
http://press.tv2.hu

"Renit a színészet is nagyon érdekli, ezért a Liszt Ferenc Zeneakadémia mellett a Színház- és Filmművészeti Egyetem is szóba került. Mivel a lányomnak a fellépések alkalmával színpadi előadóképessége is megmutatkozott, érdemes lenne fejleszteni a tudását. Büszke vagyok Renire, hogy idáig eljutott, és ha színésznő szeretne lenni, hát abban is támogatom"- áradozott Tolvai Gyula a Borsnak, aki azt is elárulta, hogy Reni a kulisszák mögött már beszélgetett Eszenyi Enikővel a jövő évi felkéréseket illetően.

http://www.youtube.com/v/IGk3qYjdPzM?fs=1&hl=hu_HU

Reninek azonban kemény felvételiken kell túljutnia, ha valóban hivatásos színésznő szeretne lenni. Hegedűs D. Géza, a Színház- és Filmművészeti Egyetem docense a következőket vallotta arról, hogy ismert emberként milyen esély van bekerülni az egyetemre: ,,Miután nincs televízióm, fogalmam sincs, ki az a Tolvai Renáta, de azt elmondhatom, hogy bárki bekerülhet a hallgatók közé, ha megvan benne az istenadta tehetség. Mélyen tisztelem azokat a fiatalokat, akik a média csillogó világa után visszaülnek az iskolapadba. Hiszen ahhoz, hogy valaki elismert művésszé váljon, mindenekelőtt a szakmát kell megtanulnia." - fejtette ki a Borsnak a színművész.

Barátkozz a Life.hu-val az iWiWen és a Facebookon is!



Tolvai Reni nem akar a szerelmével lakni!http://www.life.hu/legykepben/napifriss/20101228-tolvai-reni-nem-akar-szerelmevel-lakni.htmlNatalie Portmant eljegyezték, és gyermeket várhttp://www.life.hu/legykepben/napifriss/20101228-natalie-portmant-eljegyeztek-es-gyermeket-var.htmlLegforróbb sztárszerelmek 2010-benhttp://www.life.hu/legykepben/napifriss/20101225-szerelmes-sztarok-2010ben.htmlBotrányok és sokkoló pillanatok 2010-benhttp://www.life.hu/legykepben/napifriss/20101225-botranyok-es-sokkolo-pillanatok-2010ben.htmlÉv végi ragyogás - így sminkelj szilveszterre!http://www.life.hu/szepulj/smink/20101227-ev-vegi-ragyogas-igy-sminkelj-szilveszterre.htmlAhol csak úgy hullik a pénz - A 40 milliós játszmárólhttp://www.life.hu/szorakozz/tvmozidvd/20101221-ahol-csak-ugy-hullik-a-penz-40-millios-jatszmarol.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.