VV Éva szex Való Világ szerelem
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Kiderült VV Éva pikáns titka: volt, hogy egy nap kétszer is szexelt egy barátnőjével és akkori pasijával.

Egyre döbbenetesebb titkok derülnek ki a villalakó lányokról, most éppen VV Éva árulta el, hogy nemegyszer bújt már ágyba úgy férfival, hogy harmadikként egy lány is volt velük - értesült a Blikk.hu. A törtető szőkeség nemrég kotyogta ki magánéletének eme pikáns részleteit, akkor, amikor a lányokat egy szépségszalonban kényeztették. Éva "bizalmasa" a lappal is megosztotta a szőkeség titkát.

www.valovilag.hu
www.valovilag.hu


"Volt egyszer egy pasim, akivel se veled, se nélküled kapcsolatban éltünk. A születésnapján úgy gondoltam, meglepem: elvittem hozzá az egyik barátnőmet, amelyből végül egy hármas bontakozott ki. Itt azonban még nincs vége a sztorinak, mert ezt követően még aznap a barátnőm pasiját is megleptük, amelyből szintén kialakult egy hármas" - idézte Évát a lap.

A hírt Éva barátja is most hallotta először, pedig Ádámmal már lassan egy éve együtt vannak. A meglepett szerelmes azonban jól fogadta a történetet, és máris eljátszott a gondolattal, mi lenne, ha barátnője őt is ilyesmivel lepné meg. "Erről eddig nem mesélt nekem, úgyhogy kicsit váratlanul ért! De ha jobban belegondolok, már mi is beszélgettünk arról, hogy mi lenne, ha az egyik barátnője hozzánk is csatlakozna. Viszont ismerem Évát, rettentően féltékeny típus, nem lenne képes végignézni, ahogy én épp egy másik nőt csókolok. Valószínűleg az iránt a fiú iránt nem érzett semmit, különben nem lett volna képes rá."

Prosti volt a villa utolsó beköltözője (is)!http://www.life.hu/legykepben/napifriss/20101222-prosti-volt-a-villa-utolso-bekoltozoje.htmlÉvát küldték párbajra a villalakók!http://www.life.hu/legykepben/napifriss/20101215-evat-kuldtek-parbajra-a-villalakok.htmlDráma: VV Olivér holtan találta az édesanyját!http://www.life.hu/legykepben/napifriss/20101228-holtan-talalta-vv-oliver-az-edesanyjat.htmlMásodik kiválasztás: Olivért küldik párbajra a villalakókhttp://www.life.hu/legykepben/napifriss/20101227-masodik-kivalasztas.htmlOlivér feleségül kérte szerelmét a Villában!http://www.life.hu/legykepben/napifriss/20101226-oliver-felesegul-kerte-szerelmet-a-villaban.html

Barátkozz a Life.hu-val az iWiWen és a Facebookon is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.