Alekosz szexrabszolga akar lenni

Éva szerelmes szexrabszolga Való Világ valóságshow
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Alekosz továbbra is arról álmodozik, hogy elkapja egy vadmacska és a szexrabszolgájává teszi. Hogy valaki az ő testét akarja, és saját örömére használja. Most épp Zsófit találta meg ezzel a szöveggel, hogy mennyire jó is lenne, ha hetente háromszor együtt töltenének egy könnyed éjszakát. Mindezt úgy, hogy halálosan szerelmes Évába.

Forrás: rtlklub.hu
Forrás: rtlklub.hu



A tetkós nehézfiú sírdogál


Olivért nagyon megviseli a bezártság: a barátnőjéről, Enikőről ábrándozik, könnyes a szeme, amikor róla beszél. Alekosz úgy próbálja kizökkenteni a barátját a depresszióból, hogy be-beszólogat neki. Olivér próbál szellemileg úrrá lenni a köztük levő feszültségeken, de látszik rajta, hogy majd' eldurran az agya.


Oli próbálta szépen elmagyarázni Alekosznak a problémáját: szerinte kezd egyoldalúvá válni a barátságuk, Alekosz kelléknek használja őt, amit Alekosz azzal magyaráz, hogy Oli az, aki kezdi elveszíteni a humorérzékét.


Alekosz teljesen becsavarodott

Alekosz hatalmas, merengő szemekkel bámulja "szerelmét", Évát. Csodálatos a harmónia a szőke ciklon és a görög fiú között. Éva próbál a két fiú, Oli és Alek között közvetíteni, de úgy tűnik, előre időzített bomba ketyeg közöttük, ami egyszer hatalmasat fog durranni.


Pizsamaparti járt a győztes csapatnak

A csapatversenyt Ildikóék csapata nyerte, s ennek örömére tarthattak egy pezsgős pizsamapartit, amit a vesztes csapat tagjai kívülről nézhettek. A vesztesek Szandikával az élen persze nem állták meg, hogy Ildikót ne "dícsérgessék", a felfújt szájú lány be is szólt egy olyan igazi szandikásat Ildikóra: "Mindig azt mondja, hogy értékes ember, akkor menjen el egy múzeumba, és becsültesse fel magát".

Az érdekes az, hogy Ildikó még a saját csapattársait is idegesíti, Béci megmondta neki őszintén, hogy nem várja vissza. Sem őt, sem Évát.



"Úgy örülnék, ha valaki kihasználna"

Alekosz továbbra is arról álmodozik, hogy elkapja egy vadmacska és a szexrabszolgájává teszi. Hogy valaki az ő testét akarja, és saját örömére használja. Most épp Zsófit találta meg ezzel a szöveggel, hogy mennyire jó is lenne, ha hetente háromszor együtt töltenének egy könnyed éjszakát. Mindezt úgy, hogy halálosan szerelmes Évába.

Forrás: RTL Klub
Forrás: RTL Klub

Barátkozz a Life.hu-val az iWiWen és a Facebookon is!



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.