Christina Aguilera házibuli Jeremy Renner énekesnő botrány karrier alkoholprobléma
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Christina Aguilera úgy látszik, még mindig nem heverte ki válását, és féktelen bulizásokba menekül újdonsült barátjával, Matt Rutlerrel.

Jeremy Renner színész egy hatalmas házibulival ünnepelte negyvenedik születésnapját, de az amerikai énekesnő, Christina Aguilera nem volt a meghívottak között, mégis betoppant A bombák földjén című hatszoros Oscar-díjas film főszereplőjének házába - értesült a Blikk.

AFP
AFP


A popénekesnő még sosem találkozott Rennerrel, és a megismerkedésüket sem erőltette túlságosan a buliban, hiszen ajándékot sem vitt, ellenben úgy döntötte magába a koktélokat, mintha ő lenne az ünnepelt. "Mint egy elmeháborodott, úgy viselkedett, a barátja pedig győzködte, hogy inkább menjenek haza" - emlékezett az egyik vendég.

Forrás: AFP
Forrás: AFP


Aguilera kidőlt, és feltántorgott barátjával Jeremy Renner hálószobájába. Ez már a színésznek is sok volt, és rájuk nyitott, majd felszólította őket, hogy hagyják el a házát. Aguilera mélyen hallgat a kínos esetről, de egyre többen aggódnak érte. A jelek szerint valóban nem bírja feldolgozni, hogy leáldozóban van a csillaga, elvált, és kissé meghízott. A legutóbbi lemeze pedig megbukott, és hollywoodi karrierje sem alakul túl fényesen.

Barátkozz a Life.hu-val az iWiWen és a Facebookon is!



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.