VV Lacitól retteghetnek a villalakók!

VV Laci Való Világ testőr
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
VV László majdnem meghalt pár évvel ezelőtt - egy dél-afrikai munkája során mintegy harminc fegyveres támadt rá és csapatára.

A villába költözése előtt biztonsági szakemberként dolgozó Laci - akit a legjobban képzett magyar testőrként jellemeznek - elárulta, hogy már jó néhányszor került szorult helyzetbe, pár évvel ezelőtt egy munkája során majdnem a fogát is otthagyta.

RTL sajtóklub
RTL sajtóklub

"2004-ben négyen kint rekedtünk Dél-Afrikában, amikor egy átvert és megfenyegetett magyar befektetőt kellett kimentenünk. Az idegen és veszélyes terepen hamarosan mintegy harmincan üldöztek minket. Végül egy itthoni kapcsolat útján egy orosz fegyveres brigád sietett a segítségünkre, így némi lövöldözés után kimentettük az ügyfelet. Sehol sem kaptunk segítséget. A magyar külügytől sem" - mondta Laci, aki azt is elmondta, hogy öt napig bujkáltak, mielőtt haza tudtak repülni.

A megmentett férfi azóta sem fizetett - tízmillió forinttal tartozik megmentőinek. Laci megkéri munkája árát, hiszen az életét teszi kockára: "Nálam egy óra személyi védelem 3 ezer forinttól indul, rövid távra ez persze több. Itthon azonban van olyan testőr, aki már 600 forintért is elmegy egy órára" - vallotta a ValóVilág sztárja.

Forrás: Stop.hu/Új Ász

Barátkozz a Life.hu-val az iWiWen és a Facebookon is!



Gigit kórházba kellett szállítani!http://www.life.hu/legykepben/napifriss/20110127-gigit-korhazba-kellett-szallitani.htmlSzűcs Judith újra szerelmeshttp://www.life.hu/legykepben/napifriss/20110127-vegre-ratalalt-a-szerelem-szucs-judithra.htmlAnthony Hopkins megfiatalodott!http://www.life.hu/legykepben/napfotoja/20110127-anthony-hopkins-megfiatalodott.htmlJennifer Aniston nem akar gyereket?http://www.life.hu/legykepben/napifriss/20110127-jennifer-aniston-nem-akar-gyereket.htmlFeloszlik az Irigy Hónaljmirigy?http://www.life.hu/legykepben/napifriss/20110127-ambrus-zoli-elhagyja-a-mirigyeket.htmlEljegyezték Lady Gagát!http://www.life.hu/legykepben/napifriss/20110127-lady-gaganak-megkertek-a-kezet-de-jegygyurure-mar-nem-futotta.htmlKállay-Saunders András megbirkózik Takács Nikolasszalhttp://www.life.hu/legykepben/napifriss/20110127-kallaysaunders-andras-megbirkozik-takacs-nikolasszal.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.