szívtipró James Dean Hollywood Édentől keletre autóbaleset
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Február 8-án lenne 80 éves James Dean amerikai filmszínész, aki úgy lett nemzedéki legenda és minden idők egyik legnagyobb filmsztárja, hogy mindössze három filmben játszott.

Anyját korán elveszítette, ettől kezdve nagyszülei nevelték a középnyugati Fairmont városka közelében egy farmon. A Kaliforniai Egyetemre iratkozott be, de 1951-ben félbehagyta tanulmányait, hogy főállású színész lehessen. Sikerült is elcsípnie néhány kisebb szerepet és reklámszerződést, de jobbára csak küszködött Hollywoodban. Pártfogói tanácsát megfogadva New Yorkba költözött, beiratkozott Lee Strasberg híres színészképző iskolájába, miközben színházi jegyszedőként dolgozott.

AFP
AFP

1954-ben egy arab gigolót játszott a Broadwayn, ekkor fedezte fel a James Steinbeck Édentől keletre című művének megfilmesítésére készülő Elia Kazan rendező. Cal Trask, az apai szeretet után sóvárgó fiú szerepe meghozta számára a világhírt. Hasonló szenzibilis, féktelen, türelmetlen, ám ezzel együtt szeretni való jellemet formált meg a következő évben a Haragban a világgal című filmben is, úgy szólaltatva meg nyugtalan nemzedéke, az Eisenhower-korszak ifjúságának életérzését - e két film elegendő volt ahhoz, hogy megalapozza a James Dean-kultuszt.

AFP
AFP


Alig több mint egy év, három film: az övé volt az egyik leglátványosabban rövid karrier a filmvilágban, ráadásul a három közül két alakításáért (Édentől keletre, Haragban a világgal) Oscar-díjra jelölték, mindkétszer posztumusz, ami a mai napig rekord. Ha nem forgatott, autóversenyzés töltötte ki idejét. Imádta a gyors sportkocsikat, és ez lett a végzete is. Az Óriás befejezése után vásárolt egy Porsche 550 Spydert, amellyel benevezett a salinasi autóversenyre. 1955. szeptember 30-án a verseny helyszínére tartott, amikor Paso Robles közelében 185 kilométeres sebességgel belerohant egy útkereszteződésben egy másik autóba. Azonnal meghalt. A történet pikantériája, hogy a szívtiprót halála előtt alig egy órával gyorshajtásért büntették meg - ő azonban nem figyelt az intő jelekre - és ez lett a végzete.

Forrás: MTI

Barátkozz a Life.hu-val az iWiWen és a Facebookon is!



Fergie lebontotta a falakathttp://www.life.hu/legykepben/napfotoja/20110207-a-black-eyed-peas-lepett-fel-a-super-bowl-donton.htmlSpárgázó békahttp://www.life.hu/legykepben/napfotoja/20110205-spargazo-beka-furcsa-pozban-csimpaszkodott-egy-beka.htmlNem csak csajoknak: Itt a Barbie csocsó!http://www.life.hu/legykepben/napfotoja/20110204-csocso-barbie-babakkal.htmlWoody magyaráz a First Ladynekhttp://www.life.hu/legykepben/napfotoja/20110203-woody-allen-filmet-forgat-carla-brunival-es-owen-wilsonnal.htmlA kínai asztrológiában elkezdődött a Nyúl évehttp://www.life.hu/legykepben/napfotoja/20110202-kezdetet-vette-a-kinai-ujev-2011-a-nyul-eve.htmlTáncoló medvebocshttp://www.life.hu/legykepben/napfotoja/20110201-teli-alma-utan-a-medve-kijott-a-barlangjabol.htmlNatalie megmutattahttp://www.life.hu/legykepben/napfotoja/20110201-natalie-portman-terhessege.html


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.