Való Világ 4 szerelem viszony
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Érzelmi csúcspontra érkezett a ValóVilág 4. Kapkodva figyel az ember, hogy most ki kit szeret, ki kivel van, azaz melyik csapatban "focizik". Azt tudjuk, hogy Olivér, Anikó és Szandika szerelmi szála egyre vékonyabb, és ha elszakad, akkor borul csak igazán a bili.

Laci újra gerincsérvvel küzd

A villa dokiját orvoshoz kellett vinni, reggel ugyanis segítség nélkül képtelen volt felkelni az ágyból. Mivel kiújult a gerincsérve, szinte a falat kaparta fájdalmában - a fiúk összefogva támogatták az öreg harcost. Tusoltatták, megtörölték, felöltöztették, zoknit húztak a lábára. Gombi, mint egy ápoló, úgy kísérte útjára Lacit.


Béci és Olivér orbitális vitája

Az igazmondó hinta újra felkavarta a villa állóvizét. Béci magabiztosan, szemrebbenés nélkül a négyes fogat képébe vágta, hogy barátjukat kinn fogja hagyni. A vita témája a párbaj és Oli taktikázása volt. Rácz úr, mint mondta, már nem tud hinni a kanos fiú szavainak. Ezek után szó szót követett, és feldühödött oroszlánként estek egymás torkának.

A harc után Szandi és a vagány srác eszmét cserélt az Ani és közte szövődő érzelmekről, ami újabb sértődést okozott a féltékeny lányban. Dika nem érti, hogy csak azért, mert Ani gyönyörű, miért kell vele barátkozni, vagy mitől élvezi jobban a társaságában magát. Emiatt Szandika mélyen megsértődött, és átállt a másik oldalra: elfecsegte barátja titkát, érzéseit az ellenségnek, Bécinek. A rapper srác önelégülten mosolygott, és helyeselt. A szerelmi háromszög egyre jobban elfajul, a vadmacska alig várja, hogy eltűnjön a színről a manipuláció mestere.


Nagy beszélgetések

A fiúk a kórházból érkező Lacit istápolták. A törtető lány Ani lelkét ápolta, és meghökkenve vette tudomásul, hogy barátnője, Szandika érzelmeiről mit sem tudott. Évának sejtése sem volt, hogy a lány mélyebb érzéseket táplál az egykori VJ iránt. Majd a fekete szépség tovább itatta az egereket a doki társaságában. Utána fogta magát, és Szandibandival próbálta rendezni viszonyát, mindezt úgy, hogy szemtől szembe közölte vele: szerelmes Olivérbe. Talán nem ez volt élete legjobb döntése - a plasztikcica szinte megölte a szemével a fekete macskát.


Olivér és barátai közötti feszültség

Alek szerint a legveszélyesebb rizikófaktor Oli számára a dögös fekete Ani. Szerinte felégeti maga mögött a kapcsolatait, és nem csak a villán belül. A hedonista görög szerint túl nagy teret adott neki, talán ezért hatalmosodtak így el az érzelmei. A szőke nagyszájú lány annyira felkapta a vizet a sztorin, hogy már szemtől szembe megmondta a szeretetre éhes fiúnak, hogy nem várja vissza a luxusbörtönbe. Éva furcsa módon próbált kimaradni a csetepatéból. Ám, ha így halad a románc, valószínűleg nem hagyja majd a dolgot szó nélkül.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.