pereskedés bírósági ítélet tartozás Balogh Edina Barátok közt ügynökség közvetítés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Évek óta húzódik Balogh Edina és egykori ügynökségének pere. A bíróság a napokban hirdette ki elsőfokú ítéletét.

Edinát szerződés kötötte egykori modellügynökségéhez, amikor szerepet kapott az RTL Klub napi sorozatában, hiszen a castingra is a cég tulajdonosa ajánlotta be.

rtlklub.sajtoklub.tv/Klinszky Gábor
rtlklub.sajtoklub.tv/Klinszky Gábor

"Egy pótválogatást is megengedtek annak idején a kedvemért, hiszen a ValóVilág egykori műsorvezetője, Czifra Noémi húgát már kiválasztották Nádor Kinga szerepére" - mesélte a Borsnak Répás Lajos, az ügynökség vezetője. "Végül Edinára esett a választás, és a köztünk lévő szerződés értelmében így húsz százalékot kellene átutalnia a bevételeiből. Ő azonban eddig egy forintot sem fizetett. Ha csak havi ötszázezret keres színésznőként, s azt vesszük alapul, hogy 2004 októbere óta szerepel a sorozatban, akkor sok millióval tartozik" - tette hozzá Répás.

Az ügyben a napokban hirdetett ítéletet a bíróság. A taláros testület első fokon a követelés töredékét ítélte meg, a színésznőt 350 ezer forint megfizetésére kötelezte. "Természetesen fellebbeztünk, mert hiszem, hogy másodfokon már a tartozás mértékében is igazságosabb döntés születik. Egyébként peren kívül is megállapodhattunk volna, de erre sem volt lehetőségünk" - magyarázta Répás.

Balogh Edina és jogi képviselője hallani sem akar a megegyezésről: "A bíróság a modellügynökség kereseti kérelmét szinte teljes mértékben elutasította. Az ítélet a követelt összeg töredékében marasztalta el Balogh Edinát. Az eljárásban megállapítást nyert, hogy Répás úr és ügynöksége nem végzett 'menedzseri tevékenységet', tehát a díjazás nem illeti meg. A kereseti kérelem töredékét kitevő, álláspontunk szerint megalapozatlanul megítélt összeget is csak közvetítői díjként állapította meg a bíróság. Az ítélet nem jogerős, fellebbeztünk, a másodfok folyamatban van" - mondta a színésznő ügyvédje.

Barátkozz a Life.hu-val az iWiWen és a Facebookon is!



VV4: Alekosz porig alázta Bécit és Jerzythttp://www.life.hu/legykepben/napifriss/20110218-alekosz-porig-alazta-becit-es-jerzsyt.htmlVálik a sztárpár?http://www.life.hu/legykepben/napifriss/20110218-tom-cruise-es-katie-holmes-valik.htmlCharlie Sheen drogfüggő múltjáról már lányai is tudnak!http://www.life.hu/legykepben/napifriss/20110218-denise-richards-beszelt-charlie-sheen-fuggosegeirol.htmlLady Gaga füvezik és iszik dalszerzés közbenhttp://www.life.hu/legykepben/napifriss/20110218-lady-gaga-fuvezik-es-iszik-dalszerzes-kozben.htmlSzandika: "Mekkora görény vagy Éva!"http://www.life.hu/legykepben/napifriss/20110217-vv4-szandika-mekkora-goreny-vagy-eva.html98 százalékos pontossággal szagolják ki a kutyák a rákothttp://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20110203-szekletminta-es-lelegzetminta-alapjan-98-szazalekos-pontossaggal-szagoljak-ki-a.html8 betegség, amit a hajad elárul rólad!http://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20110218-8-betegseg-amit-a-hajad-elarul-rolad.htmlCsináld magad házasság - Terézanyu írásahttp://www.life.hu/sztarszerzok/20110217-racz-zsuzsa-csinald-magad-hazassag-terezanyu-irasa.htmlFelemésztő szinglinyavalygás - pasiszemmelhttp://www.life.hu/sztarszerzok/20110216-belcsavaro-szinglinyavalygas-pasiszemmel.htmlMüller Péter: A nő - emberszemmel, férfiszemmelhttp://www.life.hu/sztarszerzok/20110214-muller-peter-emberszem-es-ferfiszem.htmlLakatos Márk: "Igen, én más vagyok" - Szily Nóra interjújahttp://www.life.hu/sztarszerzok/20110213-lakatos-mark-igen-meleg-vagyok-szily-nora-interjuja.htmlSteiner Kristóf: Bűnös élvezet vagy valódi érték?http://www.life.hu/sztarszerzok/20110211-jon-a-szex-es-new-york-3-bunos-elvezet-vagy.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.