VV4: Gigi és Jerzy szakított!

Gigi Jerzy műsor VV4 villalakó
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Még el sem kezdődött, de már véget is ért a villabeli álompár "kapcsolata". Az "I"-re a pontot a szépfiú tette fel, miközben Gigi szívéről hatalmas kő esett le. Tulajdonképpen nem lepte meg a fiú döntése, és igazából várta is.

Szandika megütné Évát

Éva rossz szemmel nézi, hogy a szőke ciklon ki akar menni a luxusbörtönből. Szandika ha teheti, folyton alszik, és már antipatikussá válik a villában.Tegnap ez elég komoly konfliktust okozott a két nagyszájú lány között. Fura módon másnap reggel mindketten Giginek öntötték ki a szívüket. A plasztikcica legszívesebb arcon csapná a törtető lányt, már a puszta jelenléte is negatívan hat a bioritmusára. A helyzet úgy tűnik, kezd elfajulni.



Gigi és Jerzy szakított

Napok óta össze voltak zavarodva a fiatalok, úgy érezték magukat, mintha a villában papásmamást játszanának. A fejükben káosz van, a lelkükben és a szívükben háború dúl. A nap folyamán próbáltak a kialakult helyzetre megoldást találni: most együtt vagy külön? Ám mielőtt még a maci bejutott volna a málnásba, azelőtt a szépfiú megállította a menetet: szakított Rácz hugicával. A dráma után ölelés és csók következett. Szappanoperaként is debütálhatna ez a jelenet, annyi érzelem volt benne. Most akkor mi van?


Gombi vs. Béci

Béla állítása szerint Gombi feladta a párbajt, pedig még ellenfelet sem választott. A kiválasztás óta furcsán viselkedik. Ennek Béci hangot is adott, aki eddig támogatója volt a szépfiúnak. Ám Gombár úr félreérti a szituációt, és úgy érzi, hogy a barátja nem áll ki mellette. A szócsata vége az lett, hogy Gombóc nem szeretne kérni a rapper srác társaságából.

Belénk bújt a kisördög! Szerinted mire készülünk? Tippelj, és nyerj belépőket!



Villaköztársaság

A villában önszabályozó rendszer alapján a lakóknak kell gondoskodni a hetükről. Az előző nap Alekosz és Éva komolytalanul állt a feladathoz, de mára már megemberelték magukat. Végül három párt alakult Éva, Anikó és Gigi vezetésével, majd nyilatkoztak a programjukról. Végül Ani pártja koalícióba lépett a győztes párttal, Gigiékkel. Rácz hugi lett az elnökasszony, Laci pedig a népjóléti miniszter, aki az élelmiszerellátásért és a vitrin kezeléséért felel. Mivel a kódját csak ő tudja, így ő uralkodhat rajta. Aznap este két hét szesztilalom után a villa belügyminisztere, Béci a sárgaföldig leitta magát, és rávetette magát Szandikára.

Barátkozz a Life.hu-val az iWiWen és a Facebookon is!



VV4: Szandika és Éva egymásnak ugrottakhttp://www.life.hu/legykepben/napifriss/20110221-szandika-es-eva-egymasnak-ugrottak.htmlVV4: Vége Gigi és Jerzy kapcsolatának?http://www.life.hu/legykepben/napifriss/20110220-vv4-vege-gigi-es-jerzy-kapcsolatanak.htmlVV4: Béciék szövetkeztek, Gombit küldték párbajoznihttp://www.life.hu/legykepben/napifriss/20110219-a-villalakok-a-legtobb-jelet-gombira-tettek-o-fog-parbajozni.htmlVV4: Alekosz porig alázta Bécit és Jerzythttp://www.life.hu/legykepben/napifriss/20110218-alekosz-porig-alazta-becit-es-jerzsyt.htmlVV4: Kiborulás és kiabáláshttp://www.life.hu/legykepben/napifriss/20110216-vv4-kiborulas-es-kiabalas.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.