VV4: Robbant a bomba Anikó és Éva közt!

vita Való Világ 4 kiválasztás veszekedés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A rosszkislány nem bír forró vérmérsékletével, és ismét kiosztotta Évát. Anikó szerint a törtető lány életképtelen a villán belül, és azon kívül is.

Kasza Tibi újabb rémes éjszakája

A raggamoffin vezére ismét ráhúzott a horkolásra, így hálótársának, Tibinek költöznie kellett, cókmókjával a nappaliba kényszerült. Ám a "zaj" nemcsak az ő fülét bántotta, hanem Jerzyét is, aki ilyet még életében nem hallott. A szépfiú azt hitte, hogy a tapétán lévő majmok leváltak, és ők adják ki ezt a hangot - ehhez hasonlította Junior horkolását.



Közeledik a zenehét vége

A két zenész két csapatra osztotta a lakókat. Két különböző stílusú zenét kell összehozniuk a premierre. Közösen választottak csapatnevet, közösen írták meg a szöveget és a zenét. Tibi brigádja, amibe Laci, Gigi, Éva és Alekosz tartozik, inkább mulatós stílusban nyomulnak, a másik csapat pedig (Szandika, Jerzy, Béci és Anikó) klasszikus popban próbálnak érvényesülni, Junior vezetésével. A görög okostojás teljes magabiztossággal érzi, hogy ez egy "nemzetközi színvonalú produkció" lesz.

Szandika nem adja fel: kiválasztott akar lenni

A szépfiú be van sózva a kiválasztással kapcsolatban: úgy döntött, hogy Szandika kérésének nem tesz eleget. A plasztikcica kérte társait, hogy rá pakolják a jeleket, majd ő kiviszi Évát, és ott is hagyja. Addig ütötte a vasat, amíg csak tudta, aminek meg is lett az eredménye: a lengyel fiú visszatáncolt. Ezek után Bécinél kampányolt a jelekért, és kérte, hogy tartsák magukat a megbeszéltekhez, ne borítsák fel a tervet. Éva pedig érzi a vesztét, szorongott a nap folyamán, és megkönnyezte a saját helyzetét. Egyébként ez a taktika már két embernek nem jött be, Gombi és Olivér elvérzett. Vajon Szandi megy vagy marad?

Éva vs. Anikó

Az első felvonásban Szandikával kapott hajba a törtető lány. Kigúvadt a szeme, amikor a plasztikcica felpumpált száját elhagyta az a mondat, hogy jövő héten szeretne megmérkőzni vele. Majd Éva leosztotta a fekete szépséget, erre a rosszkislány legyökérezte a bongyor hajú lányt és életképtelennek nyilvánította. A szókimondó Éva ismét a korával jött, amit nem tudunk hova tenni. 28 évesen vénasszonynak titulálja magát.

Jerzy és Gigi románca

Mielőtt a gerlepár bevonult a nyugiszobába, Jerzy 100 éves álomba ringatta pukiparádéjával egyetlen szerelmét. A durva az, hogy utána az "alfarhangot" kibeszélték, mint két jó barátnő a pasizást. Jerzy ugyanis bélgázproblémákkal küzd pár napja. Hab a tortán, hogy eme kényes téma után minden gátlást levetkőzve a paplan alatt maszatolt a két fiatal, mit sem törődve a szépfiú hasmarsával.

Life.hu Ladies Night nőnapi parti a Dokk Caféban!

Gyere velünk és ünnepeljük együtt a Mi napunkat egy exkluzív parti keretében, melyen a garantált szórakozáson túl számos meglepetésre is számíthatsz.

Jelentkezz ingyen belépőkért!



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.