Stohl András baleset Ördög Nóra
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Stohl Andrást első fokon két év négy hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte a bíróság, emellett három év közügyektől való eltiltást kapott és öt évre bevonták a jogosítványát, valamint a több mint hatszázötvenezer forintos bűnügyi költségek megtérítésére is kötelezték.

A színész-műsorvezető nem elégedett az ítélettel, kollégáit pedig valósággal sokkolta a hír. "Őszintén azt gondoltam, hogy egy felfüggesztett börtönbüntetés lesz az ítélet. Ezért abszolút túlzónak érzem a kiszabott két év négy hónap letöltendőt." - olvasható Ördög Nóra vallomása a Stop.hu internetes oldalon.

rtlklub.sajtoklub.tv/Bársony Bence
rtlklub.sajtoklub.tv/Bársony Bence

"Buci bőven tanult ebből az esetből. Nem akart elmenekülni a felelősségvonás elől, és emelt fővel végig fogja csinálni, akármi is lesz a vége. Hogy példát statuáljanak és megtanulja a leckét, amit már szerintem rég megtanult, ahhoz elegendő lett volna a felfüggesztett büntetés. Bízom benne, hogy a fellebbezés talán változtathat az ítéleten." - kommentálta Nóra a bíróság döntését, és elmondta azt is, hogy szemében és kollégái szemében az ítéletet követően sem változott semmiben a kép Andrásról.


Fotó: Hajdú D. András [origo]
Fotó: Hajdú D. András [origo]

"Ismerem őt, azt is tudom, hogy milyen életmódot folytatott, hogy mennyire túlhajtotta magát. Voltak kilengései, de ettől még jó ember, akit nagyon szeretek és szurkolok neki, hogy végig tudja csinálni. Hibázott, de a büntetés szerintem erős!" - tette hozzá Ördög Nóra.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.