Szexbomba az Alekoszért küzdő hölgyek között

feleség Való Világ valóságshow Alekosz
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nehéz dolga lesz Alekosznak, ha elvállalja a feleségkereső műsort, mert már most több száz elszánt jelentkező verseng érte. A Bors felkeresett a jelentkezők közül két hölgyet, akik közül az egyik valóságos szexbomba.

A Szerelem a legfelsőbb szinteken című műsorban fogja majd közvetlenül a Való Világ után Alekosz keresni a feleségét - és ő ezt még nem is tudja. Pedig bombázók, romantikus lelkű lányok és háziasszonyok egyaránt jelentkeztek, hogy harcba szálljanak az okostojás kegyeiért.

Forrás: RTLKLUB
Forrás: RTLKLUB



A Bors két arajelöltre bukkant. Egyikük a válogatás első fordulójának kétségtelenül a legcsinosabb versenyzője, Isa, aki valószínűleg bármelyik férfi szívét elrabolná.

"Alekosz miatt nézem a ValóVilágot, megragadott a beszédmodora, odavagyok a szófordulatokért, amiket használ. Imádom, ahogy biccenti a fejét, és hogy kedves a lányokkal. Tetszik, hogy mindig jókedvű, és ahogy viccesen csipkelődik. Szívesen randevúznék vele. Leginkább akkor tetszett, amikor villakatona volt, nagyon férfias jelenség mundérban. Komolyak a szándékaim, akkor lennék elégedett, ha a végén gyűrűt húzna az ujjamra" - lelkendezett Isa a Borsnak.

A másik jelentkezőt nem a külseje, hanem megosztó személyisége tarthatja versenyben. Samantát az internetről ismerhetik azok, akiket nem rettent el a trágár beszéd. A lány ugyanis felettébb nyers szövegű zenés videókkal szerepel a világhálón a Samy és Maya Kultúr Együttes nevű formációval.


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.