Borzalmas volt Gigi első villa utáni napja

pornó VV Gigi VV Jerzy
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Gigit sokkolták a villaléte alatt róla megjelent cikkek. Leginkább azt bánta, hogy szüleit nagyon megviselték az őt ért támadások. 

Giginél kicsapta a biztosítékot, amikor szembesült a múltjáról megjelent újságcikkekkel. A villa egykori hugicája nem hitte, hogy ekkora botrány kerekedik abból, hogy korábban egy Erotika kiállításon obszcén feliratú pólóban hostesskedett.

Fotó: Mudra László [origo]
Fotó: Mudra László [origo]


"A kiesésem után nem volt semmilyen bulizás, mert hajnalig beszélgettem a szüleimmel és a barátaimmal. Megláttam a rólam megjelent cikkeket, és csak akkor értettem meg, hogy mért írták üzenetben a nézők, hogy nem vagyok őszinte. A villában teljesen más Gigit láttak, mint az újságokban. Amit írtak rólam, az igaz, de ahogy ezt tálalták, azzal sok bajom van: csúnyán belerángatták a szüleimet, ennek pedig meglesz a böjtje. Hogy mi, azt még nem tudom pontosan, mert még sosem voltam ilyen helyzetben. Ebből a szempontból örülök, hogy kint vagyok, mert meg tudom védeni anyut, akit nagyon megviselt az az időszak, amíg bent voltam. Volt rajtam az a bizonyos póló, amit egyáltalán nem szégyellek, nem bánok, hiszen rengeteg lány dolgozott ott, aki sokkal többet mutatott magából. Én viszont nem vetkőztem le, csak hostesskedtem, az erotikához nem volt közöm. A póló szövege meg nem azt jelenti, hogy azt is csináltam. Ez munka volt, pénzt kaptam érte, bele sem gondoltam, hogy így felfújhatják. - árulta el a Rácz lány a Borsnak.

Gigi az újságcikkek mellett furcsa érzésekkel nézte vissza a Jerzyvel eltöltött lopott órákat is, amit a kiesése után volt szerencséje viszont látnia élő adásban, a BeleValóVilág éjjeli műsorában. ,,Amikor ez ott történt, elfelejtettük, hogy kamerák vannak, nagyon meglepő volt hallani a nyögdécselésemet, de nem bántam meg semmit, az is én vagyok. Próbáltuk úgy csinálni, hogy ne legyen vállalhatatlan. Anyu biztosan kikészült, amikor látta ezeket a bejátszásokat, de nyilván megérti, hogyan működik ez, nem lesz ebből probléma köztünk." - magyarázta Béci húga.


Gigi most, hogy kijött a villából, igen sok mindennel megpróbálkozna. ,,Jó lenne az énekléssel komolyabban foglalkozni, a tánctudásomat szeretném magasabb szintre fejleszteni, és táborokat szervezni, valamint jótékonysági alapítványt létrehozni. Tervezek egy bárt nyitni, illetve várom a további lehetőségeket. Érdekel a média, a riporterkedéstől kezdve a műsorvezetésig, fotózás, reklámok, divatbemutatók.." - vallotta Gigi.


ValóVilág 4: Éva és Gigi párbaja

/1104/VV4_p201144115253

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.