VV4: Anikó és Olivér viszonya kezd eldurvulni!

VV Éva VV Alekosz VV Anikó szerelmespár VV Gigi VV Olivér VV Jerzy Való Világ 4 döntő kifakadás beszólás szakítás botrány
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A szépfiú durván szólva egy zöld jelet dobott Rácz hugicára, hiszen nem szeretne tovább vele élni a villában, és azon kívül sem. Kitart eddigi álláspontja mellett, miszerint nem ismeri Gigit, és megváltoztak az érzelmei a párbajon mutatott viselkedése alapján. Jerzy így pontot tett az ügy végére és szakított kedvesével.


Jerzy megorrolt Gigire

Tudjuk, hogy előző este kikötözték Alekoszt a villalányok, ám az értelmi szerzőre akkor még nem derült fény. Reggel Gigi kisasszony "véletlenül" elárulta, ezzel megsértve szerelmét, Jerzyt, hogy az ő ötlete volt a pikáns játék. A szépfiút vérig sértette Rácz hugica hozzá állása, amit végül új barátjával, Évával osztott meg.

Jerzy szakított Gigivel

Nemcsak Jerzynek, hanem Giginek is vannak sérelmei. Most például egyáltalán nem érti, hogy a szépfiú egykori ellenségeivel miért lettek nemzetközi cimborák. A huszadik beszélgetésük is eléggé nyögvenyelősre sikerült, ám végül Jerzy férfiasan kimondta, hogy független szeretne lenni, vagyis lapátra tette Gigit. Nem szeretne kapcsolatban élni, megerősödött, és ehhez tartja magát. A szakítás hidegzuhanyként érte a lányt, így egyből ment és a forró tus alá menekült bánatában, ahol több sem kellett, eltörött a mécses.

Olivér nem akarja Anikót a fináléban látni

Gigi és Jerzy szakítása után ismét a kibeszélésé lett a főszerep a luxusbörtönben. Az exvillalakóknak a nyugiszobában kellett elmondani véleményüket azzal kapcsolatban, hogy kit nem látnának szívesen a fináléban. Az okokat a játékosok a nappali tévéjén keresztül figyelhették. Olivér elárulta, hogy Anikót nem szeretné a fináléban látni, amin a fekete démon totál kiakadt, majd mikor volt lehetősége arra, hogy reagáljon, inkább meghátrált.

Gésaparti

Gigin volt a sor, aki ezúttal gésapartit rendezhetett a lányoknak. Amíg a csajok készültek, addig a fiúk kint várakoztak, majd választhattak maguknak egy-egy gésát. Alekosz úgy érezte magát ekkor, mintha Amszterdamban lett volna. A buli alatt a csajoknak kéjelegni kellett a pasiknak, ami Giginek igen nehezére esett Jerzyvel való szakítása miatt. Végül egy szerepjáték keretében Alekosszal osztotta meg szerelmi bánatát.


Olivér megtagadta a feladatot

Gigi és Jerzy szakítása óta maradt még egy pár, akiknek rendezniük kellett volna viszonyukat: Anikó és Olivér kapcsolatáról van szó. Mielőtt a villa fenegyereke elhagyta volna a luxusbörtönt egyértelmű jelei voltak az kezdetleges románcuknak. Nos, amióta visszatért a vagány srác, kerüli még a rosszkislány tekintetét is, így a nézők szavazata alapján a nyugiszobában kellett volna rendezni egykori kapcsolatukat. Ám a dublőrsrác nem kívánta teljesíteni az utasítást, ugyanis nem szeretné a kedvesét megsérteni, és véleménye szerint semmi beszélnivalójuk nincs egymással. Anikó teljesen kiakadt Oli arrogáns viselkedésén, és duzzogva bevonult a szobába.



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.