Szerelem a legfölsőbb szinteken VV Alekosz VV Olivér csókolózás valóságshow erotikus tánc orgia villa féltékenység pletyka masszázs
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Barbara végre randevúzhatott Alekosszal, aki görög istennőt varázsolt a lányból, és hatalmas orgiát csapott vele. Eközben a többi arajelölt rúdtánccal készült az érdi csődör elcsábítására.

rtlklub.sajtoklub.tv
rtlklub.sajtoklub.tv


Magdi Veronikát teszteli

Magdi nagyon ügyesen keveri a kártyákat, s igen felborzolta a kedélyeket a tyúkólban. Az este azt állította a lányoknak, hogy a titokszobában Alekosszal több is történt egy csóknál. Veronika az információt készpénznek vette, és nagyon ideges lett. Olga nem vette be Magdi állítását, így a teraszon elárulta neki, hogy csak azért mondta ezt, mert az affektálva beszélő Veronika biztos elég pletykás, és most le akarja buktatni. Igaza volt, mert az új fejleményeket végül Brigivel vitatta meg a fekete hajú lány. Később Barbarával is megosztotta, aki a történetbe szintén be volt avatva. Közben Veronika magába roskadt és küzdött a fájdalommal, amit az álhír okozott.

Alekoszt meg kellett "főzniük"

Újabb feladatot kaptak a lányok, ezúttal főzőtudományukat kellett megcsillogtatni. Már ha van olyan. Görög ételeket kellett készíteniük, amihez két segítségük volt, egy szótár és Jorgosz, Alekosz unokatestvére. Párosban nyomultak a csajok, ám Magdi és Andrea nem sokra mentek társaikkal. Veronika főzni nem tud, Brigitta pedig sebeit nyalogatta, így szinte semmit sem segített a főzésben párjának. Az ételek elkészültek, Alekosz megkóstolta, majd pontozta. A győztes Olga és Barbara párosa lett. Olivér feltette az I-re a pontot, így az orosz colos maradt, a tini rajongó pedig randevúra ment Alekkal.

Alekosz és Barbara első randevúja

Barbara a világ legboldogabb nője lett, hiszen végre teljesült az álma. Türelmesen kivárta sorát, hogy ő is randevúzhasson a görög amorózóval. A Halászbástya adott otthont az első közös enyelgésüknek. A görög hangulatot tetézte a forró tejfürdő, amit vacsorát majszolva élvezhettek. Közben a villában maradt lányok a visszavágóra készültek, egy szexi táncot próbáltak betanulni, amit a két mester, Szandika és Gombi segítségével sajátíthattak el.

Erotikus tánc Alekosznak

A villában maradt hölgyek nagy erőkkel készültek a szexi produkcióra, hogy minél erotikusabban tudjanak táncolni a férfi etalonjuknak. Izgatottan várták, hogy be tudják mutatni kis előadásukat, ám nem volt könnyű dolguk, mert Alekosz még Barbara hatása alatt volt. A parádé után a fő téma természetesen nem más volt, mint Barbi és Alekosz randevúja.


A műsorból kimaradt Olga profi sztriptíztáncosnőket megszégyenítő mutatványa - egyenesen meglovagolta Alekoszt!


VV Gigi új szerelme Müller Attilahttp://www.life.hu/legykepben/napifriss/20110519-vv-gigi-uj-szerelme-muller-attila.htmlLebukott! Alekosz menyasszonyjelöltje durva szexet is vállal!http://www.life.hu/legykepben/napifriss/20110519-alekosz-egyik-szerelme-durva-szexet-vallal.htmlSzerelem a legfölsőbb szinteken: Az eddigi legforróbb randi a szőke szépséggelhttp://www.life.hu/legykepben/napifriss/20110518-szerelem-a-legfolsobb-szinteken-az-eddigi-legforrobb-randi-a-szoke.htmlOlivér elsírta magát a szívceremóniánhttp://www.life.hu/legykepben/napifriss/20110517-szerelem-a-legfolsobb-szinteken-oliver-sirt-a-szivceremonian.htmlEzért vált külön Schwarzenegger és a feleségehttp://www.life.hu/legykepben/napifriss/20110517-arnold-schwarzenegger-hazassagon-kivul-szuletett-gyermeke.htmlKik akadtak el Pataki Erzsiben? - pasiszemmelhttp://www.life.hu/sztarszerzok/20110518-franco-marco-kik-akadtak-el-pataki-erzsiben-pasiszemmel.htmlNyelv a szájba, kadarka a padlóra - a facér pasi naplójábólhttp://www.life.hu/sztarszerzok/20110517-sztankay-adam-nyelv-a-szajba-kadarka-a-padlora-a.htmlSteiner Kristóf: Bizalom és balítélethttp://www.life.hu/sztarszerzok/20110516-steiner-kristof-bizalom-es-balitelet.htmlMihalik Enikő: Pálcikalányból trendi topmodell - Szily Nóra interjújahttp://www.life.hu/sztarszerzok/20110513-mihalik-eniko-a-csabai-kolbasz-mellol-a-reflektorfenybe-.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.