Szerelem a legfölsőbb szinteken tévéműsor vetélkedő Alekosz döntés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Alekosz még az este elején sem tudta, hogy az orosz colost viszi-e haza, vagy Tubi-tubival szeretné folytatni. Az a valószínűsíthető vágy sem volt a segítségére, amit a villából való szabadulás iránt érezhetett.

Jólét ugyanis ide vagy oda, lássuk be, a görög okostojás már több, mint fél éve volt a villa rabja. A lányok így aztán Lilu és Balázs kérdéseinek kereszttüzében voltak kénytelenek várni a görög Adonisz döntésére, aki nagy nehezen végül meg is hozta azt: Veronikát választotta feleségének.

Fotó: Mudra László [origo]
Fotó: Mudra László [origo]

Nézd meg a műsor felvételéről készült fotókat képgalériánkban!

Fél év, 16 lány, egy feleség

A görög milliomos csók és szex nélkül majdnem fél évet töltött el a luxusvillában. Majd egyszer csak lehetősége nyílt arra, hogy 20 napon keresztül 16 lányt engedjen közel magához. A három hét alatt sokat töprengett, harcolt magával és természetesen ismerkedett, hogy aztán 16 hölgy közül kiválassza azt az egyet, akivel szabadjára engedheti a boldogság narancssárga madarát.

A döntő első és utolsó pillanataiban a hedonista hellénnek még fogalma sem volt arról, hogy ki lesz szíve választottja. A stúdióban elsőként Olga libbent be, az orosz colos tőle megszokott módon hideg tekintettel, jégszívvel foglalt helyet. Majd megérkezett a vetélytársa, Veronika is, a cserfes, vigyorgó lány, aki őszintén beszélt érzéseiről.

Tipp! Eltorzították a híres hollywoodi színésznő arcát! Nézd meg képgalériánkat!






Szerelem a legfölsőbb szinteken: Alekosz takaró alatt kényeztette Veronikát (18+)http://www.life.hu/legykepben/napifriss/20110527-szerelem-a-legfolsobb-szinteken-alekosz-feltekennye-tette-veronikat.htmlSzerelem a legfölsőbb szinteken: Lekerültek a ruhák...http://www.life.hu/legykepben/napifriss/20110526-szerelem-a-legfolsobb-szinteken-lekerultek-a-ruhak.htmlSzerelem a legfölsőbb szinteken: Kinek a csókjától ájult el Alekosz? (18+)http://www.life.hu/legykepben/napifriss/20110523-szerelem-a-legfolsobb-szinteken-alekosz-ejtette-andreat.htmlSzerelem a legfölsőbb szinteken: Próbára tették Alekosz férfiasságát!http://www.life.hu/legykepben/napifriss/20110521-szerelem-a-legfolsobb-szinteken-probara-tettek-alekosz-ferfiassagat.htmlSzerelem a legfölsőbb szinteken: Olga és Brigitta álma véget ért!http://www.life.hu/legykepben/napifriss/20110520-szerelem-a-legfolsobb-szinteken-olga-es-brigitta-alma-veget-ert.htmlSzerelem a legfölsőbb szinteken: Orgia és fülledt erotika a villábanhttp://www.life.hu/legykepben/napifriss/20110519-szerelem-a-legfolsobb-szinteken-orgia-es-fulledt-erotika-a-villaban.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.