nyuszilány VV Gigi vetkőzés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Gigi lesz a nyuszis magazin egyik nyári bombázója - a lány állítólag már meg is állapodott a lap főszerkesztőjével, Pantl Péterrel arról, hogy ő lesz a júliusi címlapon. 

A Blikk a következőket tudta meg a magazin főszerkesztőjétől: "Igaz, hogy ő a kiszemeltünk. Már minden részletet illetően megállapodtunk. Kicsit nehezen indult a beszélgetés, gátlásos volt. De miután feloldódott, már sokkal rugalmasabban állt a dologhoz. Merész képek lesznek!"

rtlklub.sajtoklub.tv
rtlklub.sajtoklub.tv

Gigi a következőképp emlékszik a felkérésre: "Éppen Playboyt vettem az újságosnál, amikor Péter felhívott. Először azt hittem, be van kamerázva a árus bódéja, és csak tréfa az egész. Amikor mondtam neki, hogy pont most vettem meg a lapjukat, jót nevetett, én pedig, bevallom, ebben a mókás helyzetben éreztem valamiféle sorsszerűséget. Régebben ez volt az álmom, de mindig úgy éreztem, kis ember vagyok én az ilyesmihez. Örültem a megkeresésnek, de egy kicsit féltem is. Anyu is hüledezett eleinte, de végül azt mondta, most vagyok fiatal, éljek a lehetőséggel. Béci is féltett, de ez egy nívós lap, szerinte is vállalhatom. Korrekt ajánlatot kaptam, így végül igent mondtam" - vallotta a Blikknek az exvillalakó.

A lány azt is elmondta, mindent megtesz azért, hogy tökéletes formáját hozza: "Edzek, és vákuumos testkezelésekre járok, hogy minél formásabb legyek. Minden látszani fog. Valós képet szeretnék mutatni magamról mindenkinek, kértem, hogy ne retusálják majd a felvételeket. Nem zavar, ha látszik majd egy-két hiba, az is én vagyok. Az unokáimnak is meg szeretném mutatni majd, hogy milyen volt fiatalon a nagyi!" - tette hozzá az újdonsült nyuszilány. A Life. hu egyébként úgy tudja, már el is készültek Gigi pikáns és mindent kendőzetlenül megmutató képei...

Alekosz hármas szexet akarhttp://www.life.hu/legykepben/20110606-alekosz-harmas-szexet-akar.htmlJennifer Lopez saját valóságshow-t indíthttp://www.life.hu/legykepben/napifriss/20110606-jennifer-lopez-es-ferje-marc-anthony-sajat-valosagshowt-indit.htmlHugh Hefner és kedvenc nyuszijaihttp://www.life.hu/legykepben/napfotoja/20110606-hugh-hefner-es-kedvenc-nyuszijai.htmlFluor Tomi titkos kapcsolatahttp://www.life.hu/legykepben/napifriss/20110605-baratsag-sztar-szorakozas-fluor-tomi-titkos-kapcsolata.htmlLászló Attila lett a Csillag születik nyertesehttp://www.life.hu/legykepben/napifriss/20110604-laszlo-attila-a-csillag-szuletik-nyertese.htmlAlekoszt máris megcsalta Veronika?http://www.life.hu/legykepben/napifriss/20110604-alekoszt-megcsalta-veronika.htmlMarilyn Monroe 85 éves lennehttp://www.life.hu/legykepben/napifriss/20110604-2011-merilyn-monroe-80-eves-lenne.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.