Szabó Zsófi nem tagad tovább: valóban randizgat Mártha Imrével

Szabó Zsófi párkapcsolat Mártha Imre szerelem
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Pontot tesz a találgatások végére a Jóban Rosszban szőke bombázója: Szabó Zsófi végre nyíltan beszélt bimbódzó kapcsolatáról.

A Jóban Rosszban színésznője elmondta, ő bizony nem olyan típusú lány, aki minden hónapban szerelembe esik, és azt világgá is kürtöli. Most azonban bevallotta, hogy három év egyedüllét után valóban találkozgat Mártha Imrével (Balogh Edina exbarátja - a szerk.). A szerelmesek szeretnék elkerülni a pletykákat, így jobbnak látták, ha kamera elé állnak, hiszen már a megismerkedésük utáni negyedik napon címlapra kerültek. Imre és Zsófi egy hónapja ismerik egymást, együtt töltik a szabadidejüket, együtt járnak sportolni és kirándulni, de nem terveznek előre, egyelőre csak arról van szó, hogy nagyon jól érzik magukat együtt.


Zsófi már nagyon régen keresi a nagy őt, első klipjében is erről énekel. A videó egy lovardában forgatták - milyen furcsa, hogy új kapcsolatáról is ugyanitt mesélt. Lehet, hogy tényleg Mártha Imre lesz Zsófi számára a nagy ő?

forrás: TV2/Aktív

Íme a dal, ami legyőzheti Fluor Tomi "Mizu" slágerét!http://www.life.hu/legykepben/napifriss/20110718-kelemen-kabatban-ime-a-dal-ami-legyozheti-fluor-tomi-mizu.htmlKülföldi karrier a küszöbön? Kustánczi Lia világsztárokkal találkozotthttp://www.life.hu/legykepben/20110715-kustanczi-lia-vilagsztarok-gyurujeben-bulizott.htmlÖvék lett Európa legnagyobb lottónyereménye! Olyan gazdagok lettek, mint Beckhamék! Videóhttp://www.life.hu/legykepben/20110716-egy-skot-nyugdijas-hazaspare-lett-europa-legnagyobb-lottonyeremenye.htmlKiderült! Xantus Barbara meztelenül menekült a szexuális erőszak előlhttp://www.life.hu/legykepben/napifriss/20110716-kiderult-xantus-barbara-meztelenul-menekult-a-szexualis-eroszak-elol.htmlEzt nyilatkozta Hajdú Péter a dubaji vádakról!http://www.life.hu/legykepben/napifriss/20110715-hajdu-peter-a-dubaii-vadakrol.htmlŐ Magyarország legszebb lánya!http://www.life.hu/legykepben/napifriss/20110715-o-magyarorszag-legszebb-lanya.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.