Aradi Balázs válogatás Barátok közt casting
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Berényi Miklós eltitkolt fiát alakító Aradi Balázs két évvel ezelőtt az esélytelenek nyugalmával ugrott be a Barátok közt castingjára, egy hónap múlva pedig már főszerepet kapott az ország legnézettebb tévésorozatában. 

Aradi Balázs úgy véli, hogy annak idején a természetes lazasága miatt keltette fel a Barátok közt készítőinek az érdeklődését a szereplőválogatáson, ezért a második fordulóra kissé ideges lett, végül mégis főszerepet kapott. Balázs saját élményeit felevenítve ad útravalót mindazoknak, akik szeptember második hétvégéjén maguk is próbálkoznak a hagyományos őszi BK-castingon.


Fotó: TV2
Fotó: TV2


"Tudom, hogy borzasztó nehéz, de az a legfontosabb, hogy ne izguljanak, ne próbáljanak megfelelni, hanem viselkedjenek természetesen" - foglalta össze dióhéjban a legfontosabb aranyszabályokat a Barátok közt Jenes Balázsa, aki bár pont ezeket a fontos dolgokat hagyta figyelmen kívül, mégis főszerepet kapott a sikersorozatban. "Egy hirtelen jött, spontán dolog volt az, hogy jelentkeztem a Barátok közt válogatására, miután láttam a felhívást a tévében. Először nem is akartam elmenni, de úgy hozta a sors, hogy mégis elindultam. Nem sok reményt fűztem az egészhez, amikor odaértem a helyszínre, és megláttam a rengeteg embert. Úgy éreztem, nem sok esélyem van, ezért egyáltalán nem izgultam, amikor eljátszottam egy próbajelenetet. Fogalmam sem volt, hogy statisztát vagy konkrét szereplőt keresnek, de nem is rágódtam ezen sokat. Azt hiszem, három hét telt el, amikor jött egy telefonhívás, hogy engem is várnak Balázs karakterének főszerep-castingjára. Tudtam, hogy ennek bizony tétje van, ezért ezen a próbafelvételen már nagyon izgultam, így a jelenetem is éppen hogy csak sikerült. Aztán végül visszahívtak az utolsó körre, akkor már a stúdióban eredeti díszletek közt, az egész stáb előtt kellett bizonyítanom. Ez pont két éve volt, és azóta is teljes a szerelem és az alázat a színészkedés iránt" - magyarázta lelkesen a Life.hu-nak "Berényi Miklós eltitkolt gyermeke".


Fotó: TV2
Fotó: TV2


Szeptember 10-én és 25-én a 15-20 év közötti fiatalok, szeptember 11-én és 24-én pedig a 20 év felettiek számára nyílik meg hasonló lehetőség, akik egy jól sikerült szereplés után akár Vili bácsi szomszédságába is beköltözhetnek. A Barátok közt stábja minden ősszel tart egy adatbázisfeltöltő castingot, amelynek során a vállalkozó szelleműek felkerülhetnek a Mátyás király tér leendő lakóinak várakozólistájára - ennek tükrében aztán kisebb-nagyobb szerepeket csíphetnek el. Aradi Balázs is egy ilyen válogatáson keltette fel a készítők figyelmét.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.