Tóth Gabi Kásás Tamás szakítás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Több mint két év után szakított Tóth Gabi és barátja, Roli. Állítólag két hete lett vége a kapcsolatuknak, azóta az énekesnőt a vízilabdás Kásás Tamással látták együtt...




Fotó: Mudra László [origo]
Fotó: Mudra László [origo]

Kattints a képre a galériáért!


A Bors szerint Gabi temperamentuma verte ki a biztosítékot harmincesztendős párjánál, mert a férfi nehezen viselte ezt a viselkedést. Persze azt sem volt könnyű megemésztenie Rolandnak, hogy Gabi az egyik legsikeresebb hazai előadó, sorra kap szakmai elismeréseket, és rengeteg fellépése van.

Tóth Gabit láthatóan nem viselte meg a szakítás - sokat bulizik, és nemrég egy budai szórakozóhelyen Kásás Tamással látták őt együtt. "Az egyik budai bisztróból láttam, hogy együtt jönnek ki november 19-én, szombat hajnalban. Villámgyorsan bepattantak egy taxiba, hogy senki ne vegye észre őket, majd együtt elhajtottak a helyszínről" - árulta el egy neve elhallgatását kérő szemtanú a lapnak. Győrfi-Forgács Beáta, Gabi menedzsere megerősítette, hogy az énekesnő valóban együtt bulizott az olimpikon vízilabdázóval, de nem kettesben voltak, hanem tízen. Azt nem kommentálta, hogy kettesben ültek be a taxiba.

Tipp! Elképesztő átalakulás, szexi cica lett a fiatal anyukából! Kattints a galériáért!



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.