Fernando Alonso pilóta válás Forma-1 sport
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Lewis Hamilton után most Fernando Alonso is magánéleti problémákkal küzd. A spanyolok egyik kedvenc F1-es pilótája a napokban bejelentette: öt év után elválik Raquel del Rosariótól.

Nem sokan hitték volna, hogy Alonso tökéletesnek hitt házassága válással végződhet. Pedig voltak előjelek: Fernando Alonso párja, az El Sueno de Morfeo spanyol popbanda énekesnője sokkal kevesebb futamra kísérte el a párját, de ezt a sok tennivalójának tudták be a rajongók - írja a Bors. A kétszeres világbajnok hivatalos oldalán egy közlemény olvasható, de ebben a pár nem indokolta meg, miért ért véget a házasság. "Öt év házasság után befejezzük a párkapcsolatunkat. Alaposan átgondoltuk, és közösen hoztuk meg a döntést. Ha szakítottunk is, barátok maradunk, mivel a kölcsönös tisztelet és ragaszkodás megmaradt kettőnk között."


AFP
AFP


2009-ben már felröppentek pletykák a pár szétválásáról, de később kiderült, a hír kacsa volt, és a pilóta kártérítési pert is nyert a híresztelő televíziós csatornával szemben. Most azonban már nemcsak pletykákról és spekulációról van szó: Alonso hamarosan tényleg szingli lesz.




Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.