VV5: Csaba alig várja, hogy megfogdoshassa mindhárom szerelmét

VV5 lila kendő Való Világ valóságshow Aréna
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Fecó nyerte a védettséget jelentő lila kendőt a mai arénázáson. Be is indultak a találgatások a következő párbaj kimeneteléről: mindannyian biztosra veszik, hogy Attila lesz az egyik résztvevő. Fecó kétségbeesett a védettséggel járó lehetőségektől.



A mai arénázásnak mindannyian nagy elszántsággal álltak neki, mindenkinek a közelgő fináléba való bejutás a kitűzött célja. A feladat egyszerű volt, két rudat kellett alulról hozzányomniuk a kézfejükkel egy vízszintes léchez, és aki legtovább bírta, az nyerte meg a védettségi kendőt. Seher pár másodperc után kiesett, majd még el is esett a földön, őt Attila követte, majd Vera és Csaba is elbénázta a játékot, így Fecóé lett a lila kendő. Ahogy visszatértek a villába, szokás szerint azonnal a következő kihívás lehetőségeit kombinálgatták, Attila még papírra is lerajzolta a lehetséges választásokat. Csaba megkérte Fecót, hogy döntetlen esetén Attilát küldje párbajozni. A dumagép megijedt a kéréstől, innentől átoknak és áldásnak is érezte a kendő által kapott hatalmat.





Fecó Attilát hívta meg vacsorára a nyugiszobába. A dumagép először Seherre panaszkodott, hogy túlságosan kinyílt a csipája a párbajgyőzelme óta. Ezután bókolgattak egymásnak, majd megbeszélték a múlt sérelmeit. Attilának jólesett, hogy dumálgattak, de szerinte semmi sem változik, mert Fecóka bármikor előveheti a régi dolgokat, és kifordíthatja a szavait. A vacsora után Bangó Margit és unokája táncolt be az udvaron, aminek láttán leesett az álla a dumagépnek. Margit egy spontán énekórát is tartott a lakóknak, amit Seher hangos és hosszas lónyerítése szakított félbe. Bangó Margit életében nem hallott még ilyen nevetést, ezért elsőre azt hitte, csak szórakozik vele a táncoslány. A cigánydalos estét egy közös táncolással zárták, ahol még Attila is próbálkozott a táncparkett ördöge elismerés megszerzésének érdekében. Csabától pedig egy olyan táncot láttunk, amit látva sírva fakadtunk a nevetéstől. Csak Csaba tud így táncolni cigányzenére - kihagyhatatlan.

Tipp! Gönczi Gáborból cowboy lett! Kattints a galériáért!


Légy egy igazán csajos közösség tagja! Csatlakozz a Life.hu-hoz az iWiWen és a Facebookon is!



VV5: Attila összeomlott Kinga levelétőlhttp://www.life.hu/legykepben/20120213-vv5-attila-osszeomlott-kinga-leveletol.htmlVV5 párbaj: Kiesett a legszőkébb bombázóhttp://www.life.hu/legykepben/napifriss/20120212-vv5-parbaj-kiesett-a-szoke-bombazo.htmlVV5: Vera megtámadta lakótársaithttp://www.life.hu/legykepben/napifriss/20120211-vv5-vera-megtamadta-lakotarsait.htmlVV5: Nem várnak a párbajig a lányokhttp://www.life.hu/legykepben/napifriss/20120210-vv5-nem-varnak-a-parbajig-a-lanyok.htmlVV5: Attila mégis a másik szőkét választotta, Vera pedig beindulthttp://www.life.hu/legykepben/20120210-vv5-attila-megis-seherezadet-valasztotta-kinga-pedig-zokogott-es-kiakadt.htmlVV5: Kingát viszi párbajozni Seherezádéhttp://www.life.hu/legykepben/20120208-vv5-szandika-utan-ildikora-is-ramaszott-attila.htmlVV5: Szandika felkorbácsolta Attila ösztöneit gyengéd csókjaivalhttp://www.life.hu/legykepben/napifriss/20120207-vv5-szandika-attila-agyaban-kotott-ki.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.