VV Seherezádé távkapcsolat VV Gergő Való Világ 5 alfahím szakítás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Véget ért a nagy boldogság VV Gergő és Csilla között.

Mindössze három hónapig tartott az újrakezdett kapcsolat, pedig úgy tűnt, örökre együtt maradnak. Gergő szerelme Csillával már kiállta a legnagyobb próbát, a ValóVilágot is. Hiába csapta a szelet a villában Gergő Seherezádénak, kint Csilla tárt karokkal várta kedvesét. Gergő teljes mellszélességgel kiállt Csilla mellett, és büszkén vállalta, hogy ők ketten egy pár.

Fotó: Mudra László [origo]
Fotó: Mudra László [origo]

Csillát azonban Siófokhoz kötötte a munkája, Gergő pedig a fővárosban akart szerencsét próbálni, de úgy gondolták, hogy a közel 100 kilométeres távolság nem állhat szerelmük útjába. Összeköltözést tervezgettek, de ez valószínűleg már nem valósul meg. Csilla ugyanis hétfőn délután egy közösségi oldal adatlapján osztotta meg a hírt: egyedülálló.

"Csilla Mészáros már nincs kapcsolatban, hanem egyedülálló" - olvasható a lány adatlapján, s ehhez Csilla csupán ennyit fűzött hozzá: "Nem vagyok hajlandó válaszolni senki kérdéseire, sem itt, sem privátban... Ne haragudjatok!" - írja a Blikk. Gergő viszont szűkszavúan, de a Blikknek elárulta, valóban szakítottak. "Nem igazán szeretnék ebbe a dologba mélyebben belemenni, legyen elég csak annyi, hogy a hír igaz: amit Csilla kiírt az oldalára, az úgy van. Hogy mi az oka? Ő Siófokon, én Budapesten, ennyi. Nehezen tudtuk összeegyeztetni ezt az egészet" - vallotta az egykori villalakó.

Kelemen Anna várandós?http://www.life.hu/legykepben/20120312-kelemen-anna-mar-nem-kokainozik-es-elegedett-kisse-elhizott-testevel.htmlKökény Attila a megcsalást magyarázzahttp://www.life.hu/legykepben/20120312-megasztar-kokeny-attila-arrol-beszelt-a-lifehu-nak-hogy.htmlCsalásra gyanakszik a VV sztárjahttp://www.life.hu/legykepben/20120312-csalasra-gyanakszik-a-vv-sztarja-feco.htmlBalesetet szenvedett a világsztár fiahttp://www.life.hu/legykepben/20120312-balesetet-szenvedett-a-vilagsztar-arnold-schwarzenegger-fia.htmlHatmillióért szexelne Veronikahttp://www.life.hu/legykepben/20120312-hatmillioert-szexelne-veronika.htmlKórházba került Stohl kislányahttp://www.life.hu/legykepben/20120312-korhazba-kerult-stohl-andras-kislanya.htmlVV Seherezádé nem kapja vissza a kutyáját egykori szerelmétőlhttp://www.life.hu/legykepben/20120311-vv5-vv-seherezade-nem-kapja-vissza-kutyajat-egykori-szerelmetol-claudiotol.htmlKutyashow Angliábanhttp://www.life.hu/legykepben/napfotoja/20120309-kutyashow-angliaban.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.