párkapcsolat Burgess Benji szerelem Megasztár 6 Radics Gigi
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A mindössze 15 éves, gyönyörű hanggal megáldott Radics Gigi megnyerte a Megasztár hatodik szériáját. Most, hogy nem kell tovább a versenyre koncentrálnia bevallotta, mégis együtt jár a széria másik döntősével, Burgess Benjivel.

A két fiatal énekes közötti viszonyról már korábban is röppentek fel hírek, de ők tagadták, hogy a barátságnál több lenne közöttük. Azért döntöttek így, hogy semmi ne vonja el a figyelmüket a versenyről. Most viszont, hogy Gigi megnyerte a döntőt, nincs más, ami útjába állna a szerelemnek.

Fotó: Szabó Balázs/Life.hu
Fotó: Szabó Balázs/Life.hu

"Igen, most már bevallhatom, együtt vagyunk" - nyilatkozta Radics Gigi a Blikknek. "Eleinte tényleg csak barátok voltunk, aztán amikor először megjelentek a cikkek, hogy mi összejöttünk, akkor valóban elkezdett alakulni valami, de még mi sem tudtuk igazán, mi is ez az egész. Ám már hetek óta együtt vagyunk" - tette hozzá a lány, akiről az is kiderült, Benji az első barátja.

A srác elmondta a bulvárlapnak, hogy titkos jelnyelvet is kidolgoztak, kacsintással és kézjelekkel kommunikáltak egymással. A fiatal énekesek most már nyíltan vállalják a kapcsolatukat. A fiú szülei már meg is hívták Gigit Amerikába, ahova így akár pihenni is el tud menni.

Radics Gigi a Megasztár 6 győztese - Ő az év előadójahttp://www.life.hu/legykepben/20120525-radics-gigi-a-megasztar-6-gyoztese.htmlMegasztár 6: Megvan a kieső! Már csak ketten maradtakhttp://www.life.hu/legykepben/20120518-megasztar6-talan-attila-esett-ki-a-finale-elott.htmlMindkét lábára lebénult a Megasztár énekesehttp://www.life.hu/legykepben/20120511-megasztar-6-mindket-labara-lebenult-talan-attila-es-meg-mindig.htmlImpotenciát okozhat az egykori megasztáros kezelésehttp://www.life.hu/gyogyulj/20120504-veszelyes-az-egykori-megasztaros-kezelese.htmlMegasztár 6: Bochkort felbosszantották, Benjinek pedig távoznia kelletthttp://www.life.hu/legykepben/20120504-burgess-benji-esett-ki-a-megasztarbol.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.