Aradi Balázs Barna Zsombor színész Barátok közt karakter szereplő
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nem elég, hogy Németh Kristóf kiszáll, még állítólag további négy szereplő int búcsút a népszerű sorozatnak.


Balázs és Zsombor leérettségiztek, és a Színház- és Filmművészeti Egyetemen szeretnék gyarapítani tudásukat, az intézmény pedig köztudottan nem engedélyezi tanítványainak a sorozatban való szereplést a diploma megszerzése előtt.

Fotó: RTL Klub/Sajtóklub
Fotó: RTL Klub/Sajtóklub

"Egyelőre még nem gondoltam bele, milyen is lenne végignézni, hogy valaki más alakítja Pétert a jövőben. De majd ha sikerül a felvételi, elgondolkozom ezen" - kezdte Zsombor, aki azt is elárulta: prózai szakra jelentkezett az egyetemen, de sajnos fennakadt a második rostán, ám a bábszínész szakon még kapott egy esélyt.

Bár a színészek új életbe kezdenek, karaktereik továbbra is megmaradnak a sorozatban. "Péter és Balázs karakterétől semmi esetre sem szeretnénk megválni, ezért döntöttünk úgy, hogy elkezdjük keresni az utódaikat, az első szereplőválogatókra már a hét végén sor kerül. Nem először fordul elő, hogy valaki más veszi át az adott karaktert. Jól bevált forma ez már a Barátok közt sorozatban, eleinte talán kicsit zavaró, de idővel hozzászoknak a nézők" - nyilatkozta a Blikknek Kalamár Tamás, a sorozat producere, aki azt is elárulta, hogy miért cserélik le Timikét - Berényi Miklós és Nóra közös kislánya -, valamint Mátét, Juli legkisebb fiának megformálóját is.

"Ennek az oka, hogy a Mátét alakító fiúnak kicsit több szerepe lesz, Puha Kristófnak komolyabb szövegeket kell majd megtanulnia. Timike jelleme is olyan fejlődésen megy át, ami szintén megkívánja az új szereplőt, Jelinek Évát" - tette hozzá Kalamár.

Emlékszel még? Így nézett ki régen a Vidámpark! Kattints a galériáért!



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.